Egy amerikai-brit kutatás azt vizsgálta, hogyan dolgozik a légitársaságnál az a szakember, akinek a lehető legmagasabb áron kell eladnia a jegyeket. Aki olcsón szeretne utazni, annak az ő eszén kellene túljárnia, jó nagy hátrányból indulva. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen vállalkozás.
A légitársaságok külön szakembereket tartanak arra, hogy a lehető legnagyobb haszonnal adják el a repülőjegyeket. Ők a yield managerek, azok a középvezetők, akik a hozamot maximalizálják, vagyis arra törekednek, hogy minden ülést eladjanak a járatokra, de a kereslethez képest a legdrágábban.
Az utasnak túl kellene járnia a yield manager eszén, vagyis ki kellene találnia, hogy az általában ingadozó árszint mellett melyik az az időpont, amikor a jegy a legolcsóbb. Nagy hátrányból száll be a meccsbe, hiszen a légitársaság alkalmazottjával ellentétben ő sosem láthatja, hogy éppen mennyi üres hely van a gépen, és nincs birtokában azoknak a piaci adatoknak sem, amelyekből meg tudná jósolni, hogy milyen lesz a kereslet az indulás előtti hetekben, esetleg hónapokban.
Az utasnak akkor van a legjobb esélye a győzelemre, ha ki tudja fürkészni, milyen alapelvek szerint hozza meg döntéseit a yield manager. Egy amerikai és egy angol egyetemi kutató pont ezt tette, megfigyeléseiket pedig közreadták a The Conversation hasábjain.
Néha lépéskényszerben vannak
Ezek szerint a tudatos utasnak először is azt kell megértenie, hogy a légitársaság kettős nyomás alatt áll: egy utasra vonatkoztatva akkor dolgozik a legalacsonyabb költségszinttel, ha minden ülésen utazik valaki, másrészt viszont a nagy töltöttséget úgy kelleme elérnie, hogy a lehető legkisebb árengedménybe megy bele. A légitársaság tehát állandóan versenyt fut az idővel, és néha lépéskényszerben van.
Az egyes úti céloknál előre meghatározott jegyár szinteket határoznak meg, tehát az ár nem lehet tetszés szerinti, csak előre eldöntött összeg. A yield manager jellemzően csak e szintek között mozgatja az aktuális ajánlatot, a töltöttség és az idő függvényében. Mintha lenne egy rakás labdája, amit különböző dobozokból árulva mind el kellene adnia a vásárban, ám a fogyás függvényében rendre átdobál néhány labdát az egyik dobozból a másikba, megváltoztatva a labdák árát. Hogy indulásnál melyik dobozban hány labda van, azt piacfelmérés alapján határozzák meg. Például a tanévközi iskolai szünetekben sokkal több család tervez utazást, vagyis nagy a kereslet, ezért ilyenkor eleve több labda van a drága dobozokban.
Mérföldkövek: két hónap és három hét
A tapasztalatok szerint a yield manager az indulás előtt körülbelül két hónappal kezdi szorosabban követni az adott járat foglalási adatait. A meccs tehát itt kezdődik, és nem korábban, mert nagy általánosságban jellemző, hogy a légitársaság a legolcsóbb jegyárszintre ezelőtt egyetlen jegyet sem tesz. Ide ugyanis csak akkor kerülnek ülések, ha a yield manager a monitorozás elkezdése után azt tapasztalja, hogy nem töltődik a várt mértékben a gép.
Ha valaki kockáztat, azt az indulás előtti két hónap illetve két-három hét közötti időszakban érdemes megtennie. Az adatok ugyan azt mutatják, hogy ilyenkor a legtöbb esetben alig változik az ár, sőt, kissé emelkedik is, de átmenetileg csökkenhet. A kutatók azt tapasztalták, hogy ha ebben az időszakban egy héten keresztül sűrűn lekérdezték az aktuális ajánlatot, volt esélyük elcsípni az árcsökkentést.
Az indulás előtti 2-3 hétben azonban nagy valószínűséggel már csak emelkednek az árak, a csökkenés ebben az időszakban szinte kizárt, vagy kivételnek számít. A légitársaságok ugyanis ekkor már főleg az üzleti utasokra várnak, akik hajlandóak megfizetni a drágább jegyeket, nekik muszáj elutazniuk. A tudatos vásárló kezében ekkor már ott a repülőjegy. A legjobb stratégiának azt tartják, ha valaki eddig az időpontig taktikázik, de ha közeleg az indulás előtti harmadik hét, és utazni akar, akkor nem vár tovább.
Hasonló eredményt hozott ki januárban az amerikai CBS News utazási rovatának vezetője is.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!
