2006. október. 02. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 02. 11:49 Választás 2006

Veres: bizalmi szavazás elképzelhető Gyurcsány mellett

Veres János elképzelhetőnek tart egy bizalmi szavazást az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett még ezen a héten.

A pénzügyminiszter a Gazdasági Rádióban hétfőn arra a kérdésre válaszolva, mennyire stabil a miniszterelnök pozíciója, utalt arra, hogy a koalíciós pártok vezetői vasárnap bizalmukról biztosították a miniszterelnököt. Szerinte az MSZP parlamenti frakciója és a párt választmánya is valamilyen formában megerősíti majd a miniszterelnököt és az SZDSZ is hasonló lépést tehet.

A kormánypártok tovább akarják vinni a stabilizációs és a reformprogramot a konvergenciaprogram mentén, és ez megnyugtatóan hat a nemzetközi piacokra - nyilatkozta Veres János. "Ha egyszer már a program hátrányait el kellett viselni", akkor célszerű minél határozottabban végrehajtani, hogy eredményei mielőbb - már 2009-ben, de méginkább 2010-ben – megmutatkozzanak – mondta pénzügyminiszter. Veres János rámutatott, hogy a konvergenciaprogramban szereplő ütem szerint a jövő évi költségvetésben megvalósítható az államháztartás GDP-arányos hiányának csökkentése 3,3 százalékponttal 6,8 százalékra.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.