2006. október. 02. 08:31 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 02. 08:32 Választás 2006

Hiller: a koalíció kiáll Gyurcsány mellett

Az MSZP és az SZDSZ továbbra is kiáll a reformok politikája és Gyurcsány Ferenc személye mellett - erről beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte műsorában hétfőn Hiller István.

A szocialista párt elnöke Sólyom László köztársasági elnök Gyurcsányt elmarasztaló beszédére azzal reagált, hogy Sólyom "véleményére figyelni kell". Nem csak egy-egy mondatára, hanem az egészre, a tartalomra, a hangsúlyokra.

Mivel a magyar Országgyűlésben "a miniszterelnöknek van kormánya és nem a kormánynak miniszterelnöke", ezért a koalíciónak van arra lehetősége, hogy kifejezze bizalmát a kormányfő iránt. A szocialista pártelnök nem hagyott kétséget afelől, hogy a koalíciós pártok továbbra is támogatják Gyurcsány Ferencet.

Hiller szerint e pillanatban "osztott hatalomról van szó", melyben szükséges, hogy az önkormányzatok együttdolgozzanak a kormánnyal. Nem megy, hogy "mindenki csak a sajátját hajtogassa" - mondta a szocialista politikus, aki szerint "a párbeszéd-képtelenség folytathatatlan".

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.