A választások éjszakája drámai változást érlelt a jobboldalon: miközben az Orbán Viktor vezette konzervatív-keresztény pártszövetség alulmaradt az MSzP-vel szemben, a lenézett és a partvonalon túlra száműzött MDF átlépte a parlamenti küszöböt.(Ironikus hogy a közvélemény kutatói –tisztelet a kívételnek - ismét a bolondját járatták velünk).

Orbán hogy mentse a menthetőt, másnap visszaidézte a közös rendszerváltó

Van véleménye?

Mondja el a hvg.hu fórumán!

múltat Dávid Ibolya pártjával. Előkészítendő az esetleges áldozatot, ő és alelnöke, Pokorni Zoltán, utaltak arra, hogy a Fidesz akár a kormányfői posztot is átengedi az elnök-asszonynak, csakhogy leválthassák a regnálókat. Dávid – a legutolsó híradások szerint - mereven elzárkózik a kegyes ajánlattól, noha korábban maga mondta, hogy csak akkor alakulhat jobboldali kormány, ha ő lesz a miniszterelnök. Akkor ezen mindenki mosolygott. Most azonban fordult a kocka: Dávid Ibolya az Orbánnal szembehelyezkedő politizálás sikerének szimbóluma lett. Nyilván tart attól, hogy ezt a politikai tőkét amortizálná egy baráti jobb a Fidesz felé. Titokban talán úgy gondolkodik, hogy a kormány kényszerű nadrágszíjmegszorító intézkedései az egyik oldalról, és a vesztes Fidesz óhatatlan erodálása a másik oldalról az ő malmára hajtja a vizet a következő években. És akkor 2010-ben ugyanolyan komoly erővé válik (ismét) az MDF, mint amivé vált a Fidesz.

Azok az erőfeszítések, hogy a jobboldali irányzatokat összekovácsolják,  Mikola, Semjén és más, sokak által  intoleránsnak tartott személyeken keresztül, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Orbán ismét elszámította magát. A balközép koalíció meglehetősen könnyed kampányát a Fidesz nem tudta hatástalanítani. Mikola és Semjén ön- és pártromboló beszédei az ingadozó fiatalokat inkább otthonmaradásra buzdította.

A Fidesz megrázónak gondolt jelszava, miszerint „rosszabbul élünk, mint négy éve”, nem érintett meg annyi szavazót, amennyi a mérleg elbillentéséhez kellett volna. Valóban úgy tünt, hogy az MSZP fényes jövőt, perspektívát kínál, a Fidesz pedig belesüppedt  rosszkedvet, kilátástalanságot sugalló kampányába. A 24. órában azután már kiragasztották a narancsszínű plakátokat, Hajrá Magyarország jelszóval, vidám arcokkal, de akkor már késő volt. Amit a Fidesz igazán akart, a bizonytalan szavazók átcsábítása táborába, nem jött be.

A két választási forduló közötti Magyarországon egyelőre híre-hamva sincs annak a fölfokozottságnak, ami négy esztendővel ezelőtt uralta a légkört. De a kérdés azért ott lóg a levegőben: vajon képes lesz-e Orbán Viktor az akkori „táltos” teljesítmény javított kiadására, vagy belenyugszik, hogy a regnáló koalíció előnye behozhatatlan? Bár a Várban közölte, hogy harcolni fog (utolsó leheletéig?) de arckifejezése arról árulkodott, hogy a pakliban benne van egy újabb vereség is: a Fidesz 70 mandátumot, úgy, hogy Dávid Ibolya ellenáll, aligha lesz képes összeszedni. Egy újabb vereség nyomán óhatatlanul el kell kezdeni a párbeszédet a Polgári Szövetségen belül, és talán ki kell majd mondani: a konzervatív oldal valahol utat, eszmét tévesztett. Vajon tudnak-e majd beszélni róla, felszabadultan, okosan? Készek lesznek-e levonni a személyi konzekvenciákat?

Ha győz a koalíció, abból a gödörből kell kivezetniük az országot, amibe az eddigi négy éves kormányzás vitte a nemzetet. A Fideszt a felbomlás fenyegeti, ami akár jó irányba is elviheti a pártot. Ha Dávid Ibolya kitart jelenlegi álláspontja mellett, ő akarja kiszabni a konstruktív ellenzéki politizálás útját, a szocialista, szabaddemokrata oldal nem győzi majd szeretni. A Fidesz nap mint nap azt olvassa majd a fejére, hogy kívülről támogatja Gyurcsány kormányát. Az MDF-re kínzó magány vár.