Meglepő álláshirdetést jelentetett meg az Apple: biztonsági vezetőket keres készülékei prototípusainak védelmére –...
Meglepő álláshirdetést jelentetett meg az Apple: biztonsági vezetőket keres készülékei prototípusainak védelmére – adta hírül az Index, az ITCafe cikkére hivatkozva.
Az Apple lépése persze érthető, hiszen nem először fordult elő, hogy kis idővel egy-egy nagyon várt termék piacra kerülése előtt valamilyen véletlen folytán (mondjuk egy kocsmába felejtve, vagy mint legutóbb, szeptember elején, amikor megint ott maradt egy prototípus) a nagyközönség elé kerül az eszköz.
Feltehetően nem filléreket fognak fizetni a biztonsági őröknek (mondhatnánk iPhone-testőröknek), részünkről mégsem szívesen vállalnánk el ezt az állást. Hiszen annyian dolgoznak egy-egy prototípuson, hogy szinte lehetetlen megelőzni az ilyesfajta véletlen baleseteket, már ha valóban véletlenekről van szó. Ugyanis napvilágot láttak olyan „összeesküvés-elméletek” is, amelyek szerint talán éppen felsőbb szintekről engedélyezték a prototípus „elvesztését”.
Akár így, akár úgy, az Apple most valóban meghirdette az állást, s az, hogy miért éri ez meg neki, illetve mi lesz az új munkatársak feladata, kiderül az Index idézett cikkéből.