Tech techline.hu 2012. április. 08. 10:00

Beatles: Come together – ezúttal robotok előadásában [videóval]

A mai robotok már nem a gyárak futószalagjai mellett állnak, szívesebben időznek a fejlesztőlaboratóriumokban.

A mai robotok már nem a gyárak futószalagjai mellett állnak, szívesebben időznek a fejlesztőlaboratóriumokban. Ilyen például az alábbi videón is látható robotzenekar, amely a Drexel MET (Music Entertainment & Technology) laboratóriumából került ki.

A négy, koreai „születésű” HUBO robot mozgását egyetemi hallgatók által fejlesztett szoftver irányítja, s ugyancsak egy egyetemi hallgató készítette el a zenekar felszerelését, a dobszettet és az ütős „hangszereket”.

A robotkutatásról itt találhat további információkat.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.