Tech HVG 2024. október. 03. 16:03

Rövid időn belül a második frissítést hívja vissza az Apple, mert az tönkreteszi az eszközöket

Az M4-es iPad Pro után az Apple Watchok frissítésével is probléma támadt az Apple-nél: ha beütött a baj, már csak a szerviz segíthet.

Az Apple nemrég kiadta a watchOS 11.1 okosórás operációs rendszer harmadik fejlesztői bétáját, ami rögtön tönkre is tette sokak eszközét. Bár a fentiekből látszik, hogy egy béta-szoftverről van szó, az elmúlt időszakban egyre többen döntenek úgy, hogy idő előtt kipróbálják az új funkciókat – amihez a nyilvános vagy a fejlesztői béták vezetnek. Ezeket néhány kattintással be lehet szerezni.

Az emberek többsége azonban könnyelműen átsiklik egy fontos figyelmeztetés felett: ezek még tesztelés alatt álló rendszerverziók, méghozzá okkal. Éppen azt a célt szolgálják, hogy a hozzáértők ki tudják szűrni a hibákat, így a felhasználóknak kiadott, végleges változatok már – többnyire – problémamentesek lehetnek.

Jól példázza ezt a mostani eset is: a watchOS 11.1 harmadik bétája teljesen használhatatlanná tette sokak okosóráját. A telepítés után a Watch egyszerűen lefagy 1–2 perc működés után, és nem reagál semmire. Még az időt sem frissíti. A korona és a bekapcsoló gomb egyidejű, hosszú lenyomásával újra lehet ugyan indítani az eszközt, de a történelem ismétli önmagát: pár pillanat után minden alkalommal lefagy az Apple Watch – írja a Neowin.

Megint fizetési zavarokat észleltek az Apple hazai ügyfeleinél

Az MNB azonnal közbelépett, de a bankok is résen voltak.

Sajnos nincs egyszerű megoldás a problémára: az órát nem lehet visszaállítani egy korábbi szoftververzióra, így az érintettek kénytelenek felkeresni az Apple-t (vagy egy szervizzel rendelkező hivatalos viszonteladót), ahol megjavítják az órát. A nem garanciális eszközöknél ez szinte biztosan nem lesz ingyen, de a jótállás hatálya alá tartozó óráknál is elképzelhető, hogy pénzt kér az Apple a műveletért – mivel egy béta-szoftver fut az órán.

Az Apple egy sokkal kellemetlenebb fiaskóba is beleszaladt az elmúlt időszakban: az M4-es, abszolút csúcs iPad Prókból drága vágódeszkát csinált az iPadOS 18-as frissítés – a táblagépek egyszerűen nem kapcsoltak be többé. Ráadásul ez nem egy béta, hanem egy végleges szoftververzió volt.

A problémás frissítéseket a Watch és az iPad Pro esetében is visszavonta az Apple, és utóbbi problémára szeptember közepe óta nem talált megoldást a cég: azóta sem tudják az iPadOS 18-ra frissíteni a készülékeiket azok, akik megvették az esetenként egymillió forintnál is drágább táblagépet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.