Tech HVG 2024. október. 01. 11:03

Elkészült a világ első önjáró tengeri robotja, amelyet a mesterséges intelligencia irányít

A jövőben az Egyesült Királyság tengeri szélerőműveinél vethetik be azt a robotot, amely önállóan ellenőrizheti az építmények állapotát.

Elkészült a világ első olyan önjáró merülő járműve, amelyet a mesterséges intelligencia irányít – számolt be róla a The Next Web. Az eszközt a brit székhelyű Beam cég fejlesztette, és állítja: a járműnek előzetes tervezésre sincs szüksége az útvonalat illetően, ugyanakkor a szárazföldi egység bármikor átveheti az irányítást felette.

A rendszer lényeges eleme, hogy a működéshez szükséges számításokat az eszköz fedélzetére telepített számítógép végzi el, így nincs szükség arra, hogy a felhőhöz kapcsolódjon – nem úgy, mint az olyan generatív mesterséges intelligenciák, mint a ChatGPT, amely eleve a felhőben működik. A megoldás nemcsak növeli az adatfeldolgozás sebességét, de kevesebb energiát is használ fel, mint ha az adatokat továbbítani kellene. Ez utóbbi kritikus a víz alatt dolgozó eszközök esetében.

Brian Allen, a Beam vezérigazgatója szerint mivel a robot valós időben hoz döntéseket, a késleltetés minimalizálása létfontosságú a szerkezet számára. Ha a jeleket először továbbítani kellene a felhő felé, majd megvárni, hogy onnan visszaérkezzen a megfelelő döntéshez szükséges információ, az jelentős mértékben növelné a működés bizonytalanságát. Még akkor is, ha adott esetben a másodperc töredékében mérhető a késleltetés.

A Beam a közelmúltban a víz alatti drónt Seagreenben tesztelte le. Ez egy tengeri szélfarm Skócia partjainál, ahol egyúttal a világ legmélyebben rögzített szélerőművei találhatók. A szerkezet egy nap alatt sikeresen felmérte egy szélturbina teljes alapját a tengerfenéknél, 58 méterrel a felszín alatt. Mindez a jövőben komoly segítség lehet a kritikus infrastruktúra állapotának ellenőrzéséhez.

Az Egyesült Királyság körülbelül 14,7 GW telepített tengeri szélenergia-kapacitással rendelkezik, amely az ország villamosenergia-termelésének 16 százalékát adja. Mindez nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy mostanra az ország utolsó szénerőművét is sikerült leállítani. A döntéshozók azt szeretnék, ha a tengeri szélerőművek 2030-ra 50 GW-os kapacitással bírnának.

A Beam szerint a robot bevetése felére csökkentheti a szélerőművek állapotának ellenőrzésére fordítható időt. A cég a tervek szerint 2025-ben vetné be először éles üzemben az új járművet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 31. 19:30

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

A világ kedvenc snackje, ami olyan faék egyszerűségűnek tűnik, hogy nem is gondolnánk, valójában mennyire bonyolult a tökéletesség elérése. Elmeséljük a modern chips történetét az ókori rómaiaktól, akiknek semmi közük nem volt hozzá, Kenji López-Altig, akinek annál több. Vajon érdemes volt belefogni a házi chipskészítésbe?