Tech HVG 2024. augusztus. 26. 18:56

Minden iPhone-os figyelmébe: hivatalos, hogy szeptember 9. lesz a nagy nap

Két hét múlva hétfőre jelentette be éves legfontosabb sajtóeseményét az Apple.

Majdnem. Egy szóban így összegezhető a Bloomberg értesülése, mely szerint szeptember 10-én mutatják be az új iPhone-okat. Nem sokkal ezelőtt az Apple kiküldte a meghívót, melyek egy nappal korábbra, szeptember 9-ére szólnak. És végre nem egy előre felvett és online sugárzott videóra, hanem egy személyesen megtartott eseményre az Apple Parkban található Steve Jobs Theater rendezvényterembe.

Jelentős lemaradáson faraghat az iPhone 16 Próban az Apple – de még így sem lesz az igazi

Már-már érthetetlenül lassan töltődnek az Apple csúcstelefonjai, főleg a konkurenciához mérten. Ebben fejlődhet az idén érkező iPhone 16 Pro, de azért rekorddöntésre nem érdemes számítani.

A két hét múlva hétfőn esedékes rendezvény mottója az itthon is használatos showtime és a glow (ragyohás, izzás) kifejezésekből alkotott Glowtime.

Apple Glowtime
Apple

Az iPhone 16, iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max telefonok mellett új Apple Watch modell(ek)re és Airpods fülhallgatókra is lehet számítani.

Néhány napja az szivárgott ki: az Apple részére a gyártást elvégző kínai Foxconn 50 ezer dolgozót vesz fel, hogy a kínálat tudja tartani a lépést az új iPhone-ok iránti várható kereslettel.

Árulkodó fotó: így nézhet ki a hamarosan érkező iPhone 16

Változhat a kamerák elrendezése az iPhone 16-on, de ennek oka lehet – nem mellesleg, a színpalettán is módosíthat egy kicsit az Apple.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.