Azt már több kutatás is bebizonyította, hogy a társadalmi kapcsolatokkal rendelkezők általában boldogabbak, elégedettebbek az életükkel, viszont a modern élet, a digitális kommunikáció a szoros személyes kapcsolatok számának csökkenéséhez vezet. Ráadásul az emberek nemcsak az új kapcsolatok teremtésétől ódzkodnak, hanem – állítják kanadai és brit kutatók – valójában a régi barátságok felelevenítése is frusztrálja őket. Ez már csak azért is igen érdekes, mert a modern kommunikációs eszközök és platformok széles körű elérhetősége elvileg éppenhogy növelhetné a hajlandóságot a régi barátok megkeresése iránt.

Egy elfeledett barátság felelevenítése sokkal egyszerűbb, mint egy új megerősítése: a Simon Fraser Egyetem és a Sussexi Egyetem kutatói szerint ugyanis több mint 200 órányi kapcsolattartásra van szükség ahhoz, hogy egy új ismerősből közeli barát váljon. Ezt a lépést lehetne kihagyni a régi barátság újjáélesztésével, és valahogy mégsem szívesen tesszük. A szakembereket az ódzkodás mögött húzódó pszichológiai akadályok érdekelték, ezért nem kevesebb, mint hét vizsgálatot végeztek el összességében 2500 résztvevővel.

Az első vizsgálatban a kutatók azt próbálták kideríteni, hogy mennyire hajlandók kapcsolatba lépni az emberek a régi barátokkal. A kísérletbe bevont egyetemi hallgatók egy online felmérés keretében töltöttek ki kérdőívet arról, hogy hajlandóak-e megkeresni régi barátjukat, és milyen akadályokat észlelnek ennek során. A tanulmány feltárta, hogy a legtöbben semlegesen vagy negatívan viszonyultak a kapcsolat helyreállításához, olyan akadályokra hivatkozva, mint az elutasítástól való félelem, a kínos helyzet, valamint a kapcsolattartás hiánya miatti bűntudatot. A résztvevők úgy vélték, hogy barátaik pozitívan reagálnának, ha kapcsolatba lépnének velük, de az említett akadályok jelentősen hátráltatták, hogy megtegyék az első lépést.

Ezután, az első vizsgálat eredményeire építve, a szakemberek azt firtatták, hogy vajon nagyobb-e a barátkozási hajlandóság, ha megfordul a helyzet, és a régi barát keresi fel az illetőt. 266 fiatal felnőttet toboroztak az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból egy online kutatási platformon keresztül. Miután kiszűrték azokat, akik soha nem veszítették el a kapcsolatot barátjukkal, 199 résztvevő maradt. Őket véletlenszerűen besorolták két feltétel egyikébe: azt kellett elképzelniük, hogy megkeresnek egy régi barátot, illetve azt, hogy a barát keresi meg őket. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők sokkal szívesebben vették ez utóbbit. Ez azt jelzi, hogy bár létezik vágy a barátság felelevenítésére, de a kapcsolatfelvétel indítása jelentős akadály lehet.

A tényleges viselkedés vizsgálatához 495 résztvevőt toboroztak az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Kanadából. Arra kérték őket, gondoljanak egy régi barátjukra, akivel újra kapcsolatba szeretnének lépni. Két percet kaptak egy kapcsolatfelvevő üzenet megszövegezésére, majd véletlenszerűen három csoportba sorolták őket: egy kontrollcsoportba, egy reflektív felszólító és egy impulzív felszólító csoportba.

A kontrollcsoportot egyszerűen arra kérték, küldjék el üzenetüket, a reflektív csoport tagjainak azt javasolták, hogy gondolják át, mennyire örülne a címzett egy ilyen üzenetnek, az impulzív csoportnak pedig azt, hogy fontolja meg, milyen szöveget küld, de ne gondolja túl a dolgokat. E beavatkozások ellenére a résztvevőknek csak körülbelül az egyharmada küldte el az üzenetet, ami azt jelzi, hogy sem a reflektív, sem az impulzív felszólítások nem növelték jelentősen a kedvet a megszólításra.

A következő vizsgálat célja a beavatkozások finomítása volt. Ebben a vizsgálatban 732 brit, amerikai és kanadai vett részt. A résztvevőket véletlenszerűen besorolták három feltétel egyikébe: egy üzenetfeltétel, amelyben feljegyzést írtak régi barátjuknak, egy üzenet plusz egy bátorító feltétel, amely ecsetelte a kapcsolatfelvétel előnyeit, és egy kontroll feltétel, ahol egyszerűen csak egy tipikus napról kellett írni. Ebben az esetben sem tört meg a jég: a résztvevők alig több mint egyharmada (37%) küldte el az üzenetét. A szakemberek szerint ez arra utal, hogy a kapcsolatfelvételtől való vonakodás mélyen rögzült, és közvetlen beavatkozásokkal nem könnyű enyhíteni.

Ezután a kutatók összehasonlították a résztvevők hajlandóságát, hogy megkeressenek egy régi barátot, más mindennapi tevékenységekkel, hogy megértsék a viszonylagos vonakodás okát. 303 résztvevőt toboroztak egy kanadai egyetemi kampuszról, és nyolc tevékenységben való részvételi hajlandóságukat értékelték, beleértve egy régi barát megszólítását, egy idegennel való beszélgetést és a szemétgyűjtést. A kísérleti alanyok cseppet sem mutattak nagyobb hajlandóságot az iránt, hogy megkeressék a régi barátot, mint hogy egy idegennel vegyék fel a kapcsolatot vagy szemetet szedjenek. Ez az összehasonlítás rávilágít a régi barátokkal való újbóli kapcsolatfellvétel jelentős pszichológiai súlyára.

A következő vizsgálat több mint 300 résztvevőjének három-öt személyt kellett megneveznie, akikkel egy ideje már nem tartja a kapcsolatot. Értékelniük kellett, hogy mennyire ismerik jól ezeket az embereket, és mennyire hajlandóak a kapcsolatteremtésre. Az eredmények egyértelmű összefüggést mutattak: a résztvevők szívesebben keresték meg azokat a barátokat, akiket közelállóbbnak éreztek magukhoz. A szakemberek szerint ez a megállapítás alátámasztja azt a feltevést, hogy az újbóli kapcsolatteremtés egyik fő akadálya, hogy sokan azt gondolják, a régi barát idegenné vált, ami visszafogja a kapcsolat helyreállítására való hajlandóságot.

Az utolsó vizsgálat során egy olyan beavatkozást teszteltek, amely csökkenteni hivatott a régi barátokkal való beszélgetéssel kapcsolatos szorongást. A résztvevőket véletlenszerűen sorolták két csoportba. Az egyikben üzeneteket küldtek jelenlegi barátaiknak bemelegítés céljából, a másikban (ez volt a kontrollcsoport) a közösségi médiát böngészték. Ezt a tevékenységet követően minden résztvevőt arra biztattak, hogy küldjön üzenetet egy régi barátjának. Ez a bemelegítő tevékenység jelentősen növelte annak valószínűségét, hogy a résztvevők megkeresik egy régi barátjukat: a jelenlegi barátoknak üzenetet küldők 53 százaléka küldött üzenetet, szemben a kontrollcsoport 31 százalékával. Mindez azt sugallja, hogy a viselkedés megszokott környezetben történő gyakorlása révén hatékonyan csökkentheti a pszichológiai akadályokat a régi barátokkal való újbóli kapcsolatteremtés előtt.

Needpix

Az eredmények rávilágítanak arra is, hogy olyan innovatív stratégiákra van szükség, amelyek segítenek az egyéneknek leküzdeni a tétovázásukat, és kiaknázni a régi barátságok újraélesztéséből adódó előnyöket. De mint minden kutatásnak, ennek a tanulmánynak is vannak korlátai. Legfőképpen az, hogy a kísérletbe bevontak nyugati államok állampolgárai, és ez a minta korlátozhatja azt, hogy általánosítsák az eredményeket más kultúrákra. Azokban ugyanis eltérőek lehetnek a barátsággal és annak újrafelvételével kapcsolatos társadalmi normák és értékek. Emellett a tanulmány olyan barátságokat vett figyelembe, amelyek természetesen halványultak el, anélkül, hogy megvizsgálták volna a negatívan végződő kapcsolatok bonyolultságát.

A jövőbeli kutatások árnyaltabb és célzottabb beavatkozásokat tárhatnak fel, amelyek jobban ösztönözhetik a régi barátokkal való kapcsolatfelvételt. Míg a gyakorlaton alapuló megközelítés ígéretesnek mutatkozott, azt jobban meg kell érteni, hogy miként lehet hatékonyan leküzdeni a pszichológiai akadályokat, például az elutasítástól való félelmet és a bűntudatot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.