Bár eredetileg nem erre a feladatra szánták, a NASA Neowise nevű űrteleszkópja az elmúlt 11 évben segített jobban megismerni, mely aszteroidák lehetnek veszélyesek a Földre. Most azonban a pusztulás vár rá.
Elkészítette és visszaküldte a Földre a NASA űrteleszkópja, a Neowise azt a felvételt, amit az eszköz a leállítása előtt utoljára készített – számolt be róla az IFLScience. A számítások szerint a szerkezet használhatatlanná válik az erősödő naptevékenység miatt.
A Neowise még 2009 decemberében kezdte meg a küldetését, hogy a teljes égboltot vizsgálja meg az infravörös tartományban. Ezt a feladatot hét hónap alatt végezte el olyan érzékenységgel, amire korábban még nem volt példa. Sajnos néhány hónappal később elfogyott az a hűtőfolyadék, ami lehetővé tette ezt a fajta működést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azóta nem dolgozott az űrteleszkóp.
Bár a halvány infravörös objektumokat valóban nem látta már a Neowise, a Nap által felhevített aszteroidákat és üstökösök által kibocsátott jeleket továbbra is észlelni tudta, miközben azok a Naprendszer belseje felé mozogtak.
Emiatt a tudósok az ilyen objektumok vizsgálatára kezdték el használni, 2013 óta pedig 1,45 millió mérést végzett a Naprendszer 44 ezer objektumán. A 3000 földközeli objektum közül 215-öt a Neowise észlelt először.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/53b472eb-16f9-4b2a-92a4-40cf89e3da65.jpg)
A naptevékenység miatt folyamatosan pályán kell tartani az űrteleszkópot. Ennek oka, hogy a Föld légköre a naptevékenység miatt kitágul, így több műholdnak és a Neowsie-nak is megnövekedett légellenállással kell megküzdenie. Mindez a pályamagasság csökkenéséhez vezet, amit korrigálni kellene, ám ehhez már nincs elegendő üzemanyag. Emiatt az űrteleszkóp szép lassan közelít a bolygóhoz, amíg egyszer csak el nem ég a légkörben. Erre az év végéig sor fog kerülni.
Utódja a NEO Surveyor, amit a tervek szerint 2027 után állítanak majd pályára a NASA mérnökei.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.