Tech hvg.hu 2024. május. 30. 14:02

Nagy pénztárcanyitás lehet abból, ha már megint belekerül valamibe a mesterséges intelligencia

Lassan szinte már nem is számít vonzó technológiai terméknek, amelybe ne kerülne valahogyan be a mesterséges intelligencia. Az Amazon Alexa frissítése is elhozhatja ezt, és az okos hangszóró az eddigieknél sokkal többre lesz képes. Az Amazon pluszpénzt is kérhet a plusztudásért.

Amikor 2014-ben megjelent az Amazon intelligens hangszórója, az Alexa, a tudása lenyűgözte a vásárlókat. Azóta viszont eltelt egy évtized, amelynek utolsó éveiben berobbant a mesterséges intelligencia, és az Alexa tudása mára kissé megfakult. Persze a digitális asszisztensekben mindig is volt valamilyen mesterségesintelligencia-elem, azonban hiányoztak belőlük az összetett feldolgozási képességek és az emberekéhez hasonló interakciók, amelyekre a generatív MI képes. Szóval az Amazonnak is reagálnia kellett ezekre változásokra, és a legújabb hírek szerint lép is ebben az ügyben

Még ebben az évben jelentősen frissíti az Alexát, méghozzá úgy, hogy generatív mesterségesintelligencia-funkciók beépítésével az eddigieknél kommunikatívabbá teszi a hangasszisztenst – írja a CNBC a témában jártas forrásra hivatkozva, aki azt is tudni vélte, hogy az Amazon a saját nagy nyelvi modelljét, a Titant fogja az Alexa frissítésére használni.

Ha mindez tényleg megvalósul, akkor természetes, kétirányú beszélgetéseket lehet majd folytatni az Alexával, hasonlóan például a ChatGPT chatbothoz vagy a Geminihez. A kihívás most igencsak nagy, viszont nem szabad elfeledkezni az Alexa igen komoly előnyeiről, a hatalmas felhasználói bázisról és a több száz millió otthoni eszközről. Viszont ami egyfelől előny, az másfelől hátrány is: az a tény, hogy az Alexa már ott van ennyi ember nappalijában és konyhájában, megnöveli a tétet, és drágábbak lesznek a hibák, ha Alexa nem ért egy parancsot, vagy megbízhatatlan információkat ad.

A frissített Alexa pontos részletei egyelőre még nem ismertek, de több forrás is úgy véli, hogy miután az Amazonnak valahol be kell hoznia a MI-technológia költségeit, az új Alexa már előfizetéses lesz. Az Amazon eszközök és szolgáltatások alelnöke, David Limp egyébként már tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott a The Verge-nek, hogy a vállalata fontolóra veszi az Alexa erősebb verziójának fizetőssé tételét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Horn Andrea 2025. március. 27. 17:34

A tenyerükön hordja őket az ország, miért foglalkozik akkor Rossi után már Szoboszlai is az állítólagos ellendrukkerekkel?

Marco Rossi évek óta hadakozik azokkal a kommentelőkkel, akik kritizálják a munkáját vagy a válogatottat, és a törökök elleni kettős vereség után már a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is azoknak üzent, akiket szerinte boldoggá tesz a kudarcuk. Miért érzik úgy, hogy bántják őket, amikor az emberek túlnyomó többsége és a média is jóindulatú nemzeti csapattal?