Tech hvg.hu 2024. március. 22. 09:03

Van hűtőmágnese? Tudósok most tettek közzé egy jó hírt

A Liverpooli Egyetem kutatói szerint a hűtőmágneseknek sokkal nagyobb a jelentőségük annál, minthogy egyszerű ajándéktárgyként gondoljunk rájuk.

„Ha belegondolunk, milyen gyakran megyünk oda a hűtőhöz, máris láthatjuk, hogy mennyivel gyakrabban találkozunk egy ilyen ajándéktárggyal, mint valamilyen porfogóval, amihez vagy hozzá sem nyúlunk, vagy egyszerűen beleolvad a hétköznapi életünkbe, és már észre sem vesszük, hogy ott van” – mondta a The Guardiannek John Byrom, a Liverpooli Egyetem tudósa, a kutatás vezetője.

Annak ellenére, hogy az ilyen utazáshoz köthető emléktárgyaknak óriási a piacuk, nem sok kutatás folyt róluk az elmúlt évtiztedekben. Annak érdekében, hogy felderítsék az emberek kapcsolatát velük, Byrom és csapata 19 olyan brittel készített interjút, akinél legalább 20 ilyen tárgy volt a hűtőgépen.

Az Annals of Tourism Research című tudományos folyóiratban azt írják: a megkérdezettek egyértelműen erősen tudták felidézni a mágnesek segítségével a nyaralásukat, valamint azt, hogy az egyes helyeken mi történt velük. De volt olyan is, aki egy elhunyt szerettére tudott emlékezni vele, más pedig az otthonról elköltözött gyerekére.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.