Bár kezdetben csak egy régi Nintendo grafikájával vetekszik, Musk szerint a Neuralink új chipje, a Blindsight idővel a normál emberi látás szintjét is elérheti.
Elon Musk állítja: a Neuralink kísérleteiben a vállalat agyba ültethető chipjével visszanyerték a látásukat vak majmok.
A Blindsight nevre hallgató új eszköz lesz a cég második terméke a Telepathy után, melyet januárban ültettek be egy emberbe először – a páciensről épp néhány órája adták ki az első felvételt, melyen a számítógépét irányítja a gondolataival, így sakkozni és játszani is tud a gépen.
Musk elmondása szerint a Blindsight majmoknál már működik, noha a látott kép felbontása „eleinte alacsony lesz, mint egy régi Nintendo-játék grafikája”, ám állítja, idővel akár a normál emberi látással is vetekedni tud majd.
A The Independent beszámolója szerint az amerikai dollármilliárdos azt is hangsúlyozta, hogy egyetlen majom sem pusztult el, vagy sebesült meg Neuralink-eszköz miatt – utalva bizonyára arra, hogy korábban elég horrorisztikus dolgok derültek ki a majomkísérletekről.
A Blindsight működéséről egyelőre nem tudni többet – amint kiderülnek a további részletek, cikkünket frissítjük.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.