Tech hvg.hu 2024. február. 24. 08:03

Megszűnik a Gmail, erről terjed egy fotó – érdemes itt elolvasnia az igazságot

Nem szűnik meg a világ egyik legnépszerűbb levelezője, hiába hitték azt sokan egy, az X-en közzétett, valótlan kép miatt.

Meglehetősen vad álhír kezdett terjedni a közösségi médiában az elmúlt napokban, ami azt állítja, a Google augusztusban bezárja a Gmailt.

A dolog már első hallásra is igen bizarr, elvégre miért zárná be a Google a világ egyik legnagyobb levelezőjét? A Google-bejelentésnek álcázott képernyőkép azonban gyorsan virálissá vált, cikkünk írásakor már közel 7 millió megtekintésnél jár az eredeti bejegyzés az X-en.

A képernyőkép egyébként tényleg elég hiteles, legalábbis megjelenésében valóban hasonlít egy tényleges Google-bejelentésre. A benne foglaltak azonban teljesen valótlanok, tehát 2024. augusztus 1. után is lehet majd leveleket küldeni és fogadni a Gmaillel, a kép csak egy (rossz) vicc.

A fotó ugyanis a Gmail HTML-nézetének megszűnéséről szóló tájékoztató szerkesztett változata. A Gizmodo megkereste a Google szóvivőjét is, aki csak egy másik, tömör X-bejegyzést küldött válaszul. Ebben az áll: „A Gmail marad”.

Érdemes az ilyen, hihetetlennek tűnő, a közösségi médiában terjedő híreket fenntartásokkal kezelni, sok esetben ugyanis csak egy rossz viccet vesznek komolyan az emberek, és kezdenek terjeszteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.