Octopus néven emlegetik azt a dél-koreai projektet, amely a tervek szerint nemcsak a levegőt tisztítja meg, de ivóvizet is előállít majd.
A dél-koreai Daesan ipari parkban építhetik meg azt a komplex üzemet, amely évente 50 000 tonna szén-dioxidot vonna ki a légkörből, emellett pedig a sós tengervízből fogyasztásra alkalmas édesvizet készítene. Ha elkészül, ez lesz a világ első ilyen létesítménye – írja az Interesting Engineering.
A Daesan Industrial Complex Dél-Korea petrolkémiai termelésének mintegy 40 százalékáért felelős. Az elmúlt évek aszályai azonban súlyos vízhiányhoz és külső vízforrásoktól való függéshez vezettek a régióban. Az állami tulajdonú közműcég, a K-water ezért sótalanító telepet épít a területen, hogy kielégítse a szükségleteket.
Az ipari parkban petrolkémiai termelés folyik, onnan évente 17 millió tonna szén-dioxid kerül a légkörbe.
A két problémára egyszerre kínálna megoldást a Capture6 nevű cég megoldása.
Amikor tízezreket rúgnak ki éppen, megéri programozónak állni? Lesz ebből itthon milliós fizetés?
Az elmúlt hónapokban két dologról szólt a technológiai ipar: az elbocsátásokról és a mesterséges intelligencia berobbanásáról. Mindkettő jelezheti azt, hogy az évek óta hangoztatott programozóhiánynak vége van, ezért az iparági szereplőket és magát a mesterséges intelligenciát is megkérdeztük, mire számíthatnak azok, akik kódolásra adnák a fejüket.
Az integrált üzem felépítését célzó munka a Project Octopus nevet kapta. A K-water sótalanító üzeméből származó sós víz segít majd előállítani a szén-dioxid kivonásához használt oldószert.
A Capture6 közlése szerint a sótalanítási folyamat során keletkező sóoldat miatt sem kell aggódniuk az ott élőknek. A cég azt tervezi, hogy azt olyan vegyszerek előállításához használja fel, mint a sósav vagy a kalcium-karbonátok. Ezekre nagyon sok dél-koreai gyárnak szüksége van, így már megvan a keresleti oldal is, nemcsak a kínálati.
Mivel ezeket fosszilis energiahordozók segítségével állítják elő a világ más pontjain, majd úgy szállítják Dél-Koreába, a szakemberek szerint a helyi előállítással tovább csökkenhet a terület ökológiai lábnyoma.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.