Bill Nelson, a NASA igazgatója csütörtökön közölte, mire jutott a kilenc hónapon át dolgozó, 16 tudósból álló független vizsgálóbizottság.
Nagy bejelentésre készült a NASA magyar idő szerint csütörtökön délután 16 órakor. A szervezet közölte: a rejtélyes égi jelenségekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményeit tárja majd a nyilvánosság elé.
Bill Nelson, a NASA igazgatója az interneten is közvetített sajtótájékoztatón közölte: hónapokon át dolgoztak a NASA legkiválóbb tudósai azon, hogy megválaszolják a mindenkit izgató kérdést, hogy vajon ufókhoz lehet-e kötni a rejtélyes égi jelenségeket.
A vizsgálat azzal az eredménnyel zárult, hogy
bár ezeket egyértelműen nem az ufók okozzák, továbbra sem tudni, hogy mi a forrásuk.
Nelson közölte, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs élet a Földön kívül. Mint rávilágított: korábban kiszámolták, hány a Földhöz hasonló bolygó lehet az univerzumban, és arra jutottak, hogy nagyjából 1012-en ilyen planéta létezhet.
Mint mondta, az olyan eszközök, mint a James Webb űrteleszkóp jelentik az első olyan készülékeket, amelyek segítségével felfedezhetünk ilyen világokat.
A NASA még 2022 novemberében jelentette be, hogy felállít egy 16 tudósból álló független csapatot, hogy kivizsgálja a rejtélyes égi jelenségeket. Nem kimondottan csészealjnak hitt objektumokat keresték, hanem azokat az eseteket vizsgálták meg közelebbről, amikről korábban hivatalos jelentés készült.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.