Végre nem kell majd aggódni azon például egy áramszünet miatt, hogy mentettük-e az elmúlt néhány perc munkáját a Jegyzettömbben – a program ugyanis hamarosan mindenkinél automatikusan menti a jegyzeteket.
A Windows operációs rendszereknek régóta alapkelléke a Jegyzettömb, mely a maga puritán egyszerűségével nem tud versenyre kelni mondjuk a Worddel, ellenben egy nagyszerű alternatíva lehet egyszerűbb jegyzetek, szövegek írásához.
A programot ugyanakkor sokáig nem fejlesztette a Microsoft, így megmaradt a maga egyszerűségében – egészen 2021-ig, amikor nem csak megjelenésében újult meg, de új funkciókat is kapott. Ekkor érkezett meg a sötét mód támogatása, valamint a módosítások visszavonásának lehetősége – 2022 végén pedig egy igazán hasznos újítást is kiadtak, ugyanis a programban fülekkel egyszerre már több jegyzetet is meg lehet nyitni, csakúgy, mint egy böngészőben.
Most egy másik régi, várva várt funkció érkezését is bejelentette a Microsoft: a Jegyzettömb ugyanis hamarosan támogatni fogja az automatikus mentést. Ez rendkívül hasznos tud lenni, ha az ember nem szereti állandóan a Windows + S gombokat nyomogatni a mentéshez – egy áramszünet vagy más hiba ugyanis könnyen a mentetlen jegyzet elvesztéséhez vezethet.
Az újdonságot már tesztelik a Windows 11 előzetes, Canary és Developer csatornáin – rossz hír, hogy a Windows 10 a jelek szerint már nem kapja meg.
Ezután bármikor bezárhatjuk a Jegyzettömböt munka közben, az adatok mentve lesznek, és az újbóli megnyitáskor is ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk – jegyzi meg a gHacks. Az automatikus mentés ugyanakkor választható funkció lesz, tehát ki lehet majd kapcsolni, ha nem szeretnénk élni vele.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a Windows 11 stabil kiadásában mikor jelenhet meg az új funkció.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.