A streaming piacon kialakult ádáz verseny és a nagyobb nyereségesség jegyében 300 millió dollárt faragna le a Netflix az idei kiadásaiból.
A streaming vállalkozás az ügyeit ismerők szerint azért tervezi a költségek jelentős csökkentését, mert egyelőre továbbra is veszteséget okoz a jelszavak megosztása, aminek a korlátozását az első negyedévről júniusra halasztották – írta a The Wall Street Journal.
Furcsa mód azonban a vállalat vezetése csak kérte a munkatársakat a megfontolt költekezésre, és egyelőre nem hirdetett sem felvételi stopot, és elbocsátást sem tervez.
A versenytársaival szemben – amelyek közül többen is százmilliós veszteségeket könyveltek el az utóbbi időben – a Netflix évek óta nyereséges. A vállalat nemrég közölte, hogy bár az első negyedéves eredményei rosszabbak a vártnál és a nettó profitja 18 százalékkal 1,3 milliárd dollárra csökkent, a bevétele 3,7 százalékkal 8,1 milliárd dollár lett.
Az új előfizetők száma is lassabb ütemben nőtt a várthoz képest, de így is sikerült azt az első negyedév végére 1,75 millióval 232,5 millióra növelni.