Tech hvg.hu 2023. április. 14. 09:03

Ráengedték a mesterséges intelligenciát a fekete lyuk fotójára, az eredmény Einsteint igazolja

Az amerikai Princeton Egyetem kutatói által kifejlesztett algoritmus, a Primo elemezte a Messier 87 galaxis középpontjában lévő szupermasszív fekete lyukról készült fotót, majd a nyers adatok alapján átdolgozta azt.

Az amerikai Princeton Egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével „turbózták fel” a világ első fotóját, ami egy fekete lyukról készült. A The Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a Földtől mintegy 53 millió fényévre található Messier 87 galaxis közepén ülő szupermasszív fekete lyuk képén a rendszer sokat finomított, így vékonyabb lett a korábban látott izzó anyagkorong.

Az eredeti képet még 2017-ben készítette az Eseményhorizont Távcső (EHT). Ez a földi rádióteleszkópok hálózatát jelenti, ami így egy bolygóméretű szupertávcsőként működik. Az adatok feldolgozása után a fekete lyukat egy fánkhoz hasonló alakként láthattuk, ám a Primo nevű algoritmusnak köszönhetően most ez változott.

A mélytanuló algoritmust 30 ezer szimulált fekete lyukon képezték ki. Ennek köszönhetően az univerzum és a fizika – egész pontosan a fekete lyukakkal – kapcsolatos ismereteink alapján szebb és pontosabb képet készített a 2017-es felvételről az eredeti adatok alapján – írja az NPR.

Lia Medeiros / Institute for Advanced Study

Lia Medeiros, az egyetem asztrofizikusa szerint a képet a rendszer úgy hozta létre, hogy összefüggéseket keresett egy pixel és az azokkal szomszédos pixelek között. A szakember úgy látja, a képeken mindig találni ilyen összefüggést, vagyis nem arról van szó, hogy a képkockákat egyesével, egymástól függetlenül generálta volna a gép.

A kutatók szerint az új kép összhangban van Albert Einstein fekete lyukakkal kapcsolatos várakozásaival, vagyis valóban a valóságot mutatja.

Nemrég egyébként egy másik fekete lyukat is sikerült lefotózniuk a tudósoknak: azt, ami a Tejútrendszer közepén ül.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.