Tech hvg.hu 2022. december. 10. 12:03

Kis számítógépet dobhat piacra a Xiaomi, nem is akármilyet

Okostelefonok, viselhető eszközök, készülékek az okosotthonok számára – ez csak néhány szelet a Xiaomi gazdag portfoliójából. Azonban olyan eszközökkel is készül a kínai gyártó, amelyekre nem gondolnánk: a mini PC-k világába próbálkozna.

A volt kínai elnök, Csiang Cö-min halála miatt napolták el a Xiaomi rendezvényét, ahol – többek között – két mini PC-t is bemutattak volna. Egyelőre viszont marad a feltételes mód és a találgatások a Weibón megjelent képek alapján.

Az egyik eszközről, a Xiaomi Host Mini PC-ről csak olyan kép jelent meg, amelyen egy csupasz állapotú gép látható. Ebben a barebone házban csak egy kis 100 W-os SFF tápegység található. Mivel nincs benne alaplap, nem világos, hogy a rendszer Intel vagy az AMD hardvert támogat-e, viszont úgy tűnik, hogy két slotos asztali GPU-val elboldogul. Viszont ehhez azonban erősebb tápra lesz szüksége.

Weibo

A GSM Arena kétli, hogy a Xiaomi barebone-t akarna forgalmazni, ezért inkább azt valószínűsíti, hogy a hardver többi részéről még nem tudni. Az viszont feltételezhető, hogy Windows rendszert futtat, ezt igazolják a promóciós anyagok, valamint a beépített képernyő, amelyen egy Win+M parancsikon látható.

Weibo

A másik eszköz egy Mac Mini formátumú mini PC. Várhatóan AMD Ryzen 7 6800H APU-val fog működni – egy 45 W-os chip beépített Radeon 680M RDNA2 iGPU-val, 16 GB memóriával és 512 GB SSD-vel.

Weibo

Az árát 570 dollár körülire (körülbelül 224 ezer forintra) becsülik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.