Tech hvg.hu 2022. november. 01. 09:19

Elon Musk feloszlatta a Twitter igazgatótanácsát

Az amerikai sajtó szerint az alkalmazottak 25 százalékát is elküldheti a közösségi médiaplatormtól.

A BBC információi szerint Elon Musk feloszlatta a Twitter igazgatótanácsát, ezzel végleg megszilárdította a közösségi médiaplatform feletti ellenőrzését.

Legújabb lépése azt jelenti, hogy  Musk immár három vállalat vezérigazgatója lesz. A Twitter mellett az elektromos autókat gyártó Tesla és a SpaceX rakétatársaság vezérigazgatója is.

A multimilliárdos vállalkozó hosszú huzavona után a múlt héten vásárolta meg a közösségi médiaplatformot, majd gyorsan ki is rúgta a vállalat felsővezetőit. Azzal vádolta őket, hogy félrevezették őt és a Twitter befektetőit a közösségi médiaplatformon lévő hamis fiókok számával kapcsolatban.

Musk reformjai között szerepel, hogy fizetőssé tenné a Twitter-fiókok hitelesítését, valamint a The Washington Post értesülései szerint leépítésekről is tárgyal, mely a vállalat alkalmazottainak 25%-át érintheti. A CNBC pedig arról ír, hogy Musk több mint ötven munkatársát vitte át a Teslától a Twitterhez, főleg az önvezető rendszer, az Autopilot szoftverfejlesztői közül.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.