Tech hvg.hu 2022. szeptember. 28. 11:33

A boldogtalanságtól gyorsabban öregedhet a testünk, mint a rendszeres dohányzástól

A magány és a boldogtalanság tipikusan olyan dolgok, amik megviselhetik az embert, sőt az egyén környezetét is. Egy új kutatási anyag azonban arról árulkodik, hogy ez az állapot a teljes szervezetre hatással lehet.

Az EurekAlerten tették közzé azt a közleményt, ami szerint a magány és a boldogtalanság igen komolyan képes befolyásolni a szervezet működését. Ezt egy érdekes vizsgálat tárta fel, ami szerint a sokáig fennálló negatív érzelmek jobban öregíthetik az embert, mint a rendszeres dohányzás.

A közlemény szerint a jelenség hátterében az áll, hogy a magány által kiváltott hatások megzavarhatják a test biológiai óráját, ami egyúttal olyan betegségek kialakulásának kockázatát is növeli, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri rendellenességek, illetve az Alzheimer. Ezt az állapotot molekuláris károsodásnak nevezik a kutatók, akik szerint a folyamat egyes embereknél sokkal intenzívebb lehet. Ezt szokták végeredményben felgyorsult öregedésnek is nevezni.

Az eredményeket 12 ezer kínai felnőtt vérének vizsgálata után kapták meg a kutatók, akik az alanyok biometrikus adatait is ellenőrizték. Ennek során arra figyeltek fel, hogy az olyan negatív érzelmek, mint a magány vagy a reménytelenség

egy évet és nyolc hónapot adhat hozzá egy ember biológiai órájához.

A kutatók megjegyezték, hogy a felgyorsult öregedés jelenségét eddig azoknál érzékelték elsősorban, akiknek a kórtörténetében előfordult a dohányzás, agyvérzés, máj- vagy pedig tüdőbetegség. Ugyanakkor a friss eredmények azt mutatják, hogy a magány és a boldogtalanság is összefügghet egy ember biológiai életkorával, ráadásul, tették hozzá, ez a kettő még jobban is növelheti azt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.