Az Európai Unió és a Moderna megállapodásának köszönhetően hamarosan fejlettebb koronavírus elleni védőoltások érkezhetnek a tagországokba, így Magyarországra is.
A koronavírus elleni védőoltások kifejlesztése óta az Európai Unió több gyártóval is leszerződött, hogy megfelelő mennyiséget szerezzen be a vírus elleni vakcinából. Ezen gyártók közül az egyik a Moderna, a két fél között pedig most egy újabb megállapodás született.
Ennek értelmében a Moderna a jelenleg érvényben lévő szerződésben szereplő mennyiségeket az omikron vírusvariánst is tartalmazó, úgynevezett bivalens vakcinából fogja szállítani, melynek hatósági értékelése folyamatban van.
A bivalens oltásoktól erősebb, szélesebb körű és tartósabb védettség kialakítását várják a szakemberek.
Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója szerint a megállapodásnak köszönhetően az abban részt vevő európai uniós tagállamoknak lehetőségük lesz az omikron vírusvariánst tartalmazó emlékeztető védőoltás alkalmazására még a téli vírusszezon előtt.
Az „oltások iPhone-ján" dolgozik a Moderna, több betegség ellen is védhet majd
A Moderna vezetője szerint 3-5 éven belül elkészülhet a kombinált oltás, ami a koronavírus mellett az influenzára és más légúti megbetegedések ellen is védhet.
A Moderna több kétkomponensű védőoltást is fejleszt a globális járványhelyzet kezelésére. Az mRNA-1273.214 bivalens emlékeztető vakcinajelölt a vuhani törzs mellett a BA.1 omikron-alvariánst tartalmazza, és pozitív eredményeket mutatott az aggodalmat okozó variánsok, például az omikron ellen. A második kétkomponensű emlékeztető vakcinajelölt az mRNA 1273.222 pedig az eredetihez képest az omicron BA.4/5 törzseit is tartalmazza.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.