A Global Dream II 9000 utast fogadott volna be, de a hajó csak 80 százalékban tudott elkészülni, mert a gyártó MV Werften csődöt jelentett.
A Global Dream II nevű óceánjáró hajó neve azt sugallja, hogy egy igazi álomutazást élvezhetnek azok, akik jegyet váltanak rá. A terv ez is volt: a világ legnagyobb utasszállító hajójának készült, a története azonban még azelőtt véget ért, hogy elkezdődhetett volna.
A The Guardian beszámolója szerint a 208 ezer tonnás monstrum 9000 utast vitt volna magával, a sorsa azonban különös fordulatot vett. A jármű már 80 százalékban készen volt, amikor a németországi MV Werften hajógyár 2022 januárjában csődöt jelentett. Mivel nem maradt annyi pénz, hogy befejezze a vállalat az építkezést, ezért úgy döntöttek, eladják a hajót. A megvételére azonban senki nem jelentkezett, ezért most ócskavasként fogják eladni a részeit.
A hajót az év végéig el kell szállítani a gyárból, mert az közben megvette a Thyssenkrupp haditengerészeti egység, amely katonai célra készít majd ott hajókat.
A csőd hátterében – talán nem annyira meglepő módon – a koronavírus-járvány áll. A pandémia és a korlátozások miatt csökkent a kereslet az ilyen utazásokra, így a hajógyártók részvényei is esni kezdtek, megjelent a munkaerőhiány, ezek együttesen pedig betettek az MV Werftennek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.