Tech MTI 2022. február. 23. 05:03

Brit kutatók: drasztikusan csökken a sünök száma, főleg a vidéki állatok járnak rosszul

Drasztikusan csökken a sünök száma Nagy-Britannia vidéki területein - hívták fel a figyelmet brit természetvédelmi szervezetek.

Az ezredforduló óta 30-75 százalékkal csökkent a vidéki populáció, leginkább Anglia keleti felén – közölte a British Hedgehog Preservation Society (BHPS) és a People's Trust for Endangered Species (PTES).

A természetvédők becslése szerint 2018-ban már csak 897 ezer példány élt Nagy-Britanniában a veszélyeztetett fajból főleg élettere szűkülése, illetve széttöredezése miatt, de sok állat esik kutyák és közlekedési balesetek áldozatául is.

Vannak ugyanakkor biztató jelek is, a városokban például regenerálódni látszik az állomány. Az évszázad első évtizedében ugyan még negyedével csökkent a városi sünök száma, azóta azonban stabilizálódni látszik a városi környezethez szokott populáció.

Ez a helyzet is rávilágít, hogy milyen fontosak a kertek és a zöldterületek, valamint a helyi intézkedések a faj jövője szempontjából – hangsúlyozzák a természetvédők, akik a jövőben szorosabban együtt akarnak működni a gazdákkal annak érdekében, hogy vidéken is találjanak életteret a sünök, amelyek legalább félmillió éve honosak ott.

A sünpopulációt történelmileg a hanyatlás jellemzi, legújabban azonban kettéválni látszik a vidéki és városi állomány sorsa.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.