Tech hvg.hu 2022. február. 12. 19:03

615 ezer laptop szétosztását jelentette be Kásler Miklós

Éveken és kormányzati ciklusokon átívelő notebook-programról beszélt szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

A kormány az oktatás területén a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 560 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot – vette észre a bejelentést az Index Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Életközelben című, hetente jelentkező interjúsorozatának új részében.

A lap szerint az első körös beszerzés 120 ezer notebookjának többsége már meg is érkezett az országba, kiszállításuk jövő héten veszi kezdetét a Klebelsberg Központ irányításával. A laptopok pontos igénybe vételi és használati lehetőségeiről nem esett szó.

A koronavírus-járvány hozadékaként az elmúlt két évben világszerte megugrott a digitális oktatási formák részesedése, ezzel összefüggésben közel két éve szárnyalnak a számítógép-értékesítések.

Melyik gyártó számítógépeit veszik most a legtöbben?

Megérkezett a harmadik negyedéves jelentés a globális PC-piac helyzetéről. Nem meglepő, hogy az alkatrészhiány ezen a területen is éreztette a hatását.

Az továbbra sem világos, hogy az új, digitális oktatási módszerekből melyiket érdemes megtartani hosszabb távon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.