Tech hvg.hu 2022. január. 31. 08:33

Terjed az omikron „lopakodó” alvariánsa, ma már 47 országban fertőz

A BA.2 néven ismert alváltozat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et, vagyis az eredeti omikront.

Ma már világszerte a koronavírus rendkívül fertőzőnek tartott omikron nevű variánsa okozza szinte az összes megbetegedést. A változat BA.1 néven ismert a kutatók között, de ennek létezik egy alvariánsa is, a BA.2. A szakértők szerint ez a változat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et.

A vírusok követésével foglalkozó nyilvános adatbázis, a GISAID adatai szerint a BA.2 a Dániában előforduló esetek nagyjából 82 százalékáért lehet felelős. Az Egyesült Királyságban az esetek 9 százalékát, az Egyesült Államokban pedig 8 százalékát teszi ki – írta meg a Reuters.

A BA.1 és BA.2 mellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két másik alváltozatot is nyomon követ: az egyik BA.1.1.529, a másik BA.3. Genetikailag mindkettő szoros rokonságban áll az eredeti omikronnal, ám olyan mutációkkal rendelkeznek, amelyek képesek megváltoztatni a vírusváltozatok viselkedését.

A BA.2 egyik érdekesebb tulajdonsága, hogy hiányzik belőle egy genetikai jellemző, emiatt pedig nehezebb felismerni. Így akadt rá a „lopakodó” név. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták: az alváltozat továbbra is kimutatható a PCR-tesztekkel, az ezzel ellentétes hírek pedig tévesek szerintük. Hozzátették: a BA.2-vel való fertőzés jeleit a házi tesztkészletek is felismerik, azt ugyanakkor már nem tudják megmondani, hogy pontosan melyik változat okozta a fertőzöttséget.

Egyes korai jelentések szerint a BA.2 még fertőzőbb lehet, mint az amúgy is rendkívül fertőző BA.1. Jó hír ugyanakkor, hogy a vakcinák ez ellen is védelmet nyújtanak.

A Sputnik szerint a BA.2-t tavaly decemberben azonosították Indiában és Dél-Afrikában, mostanra pedig legalább 47 országban bukkant fel. Úgy hírlik, több mint 20 mutációval rendelkezik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.