Több európai országban már évek óta elérhető az az influenza elleni védőoltás, amit orrspray formájában lehet beadni a gyerekeknek, most már itthon is. A szezonális influenza évente 4–50 millió tünetes esettel jár Európában
Novembertől Magyarországon is elérhető a Fluenz Tetra nevű vakcina – közölte az AstraZeneca. A négykomponensű védőoltás, amely a WHO és az Európai Unió által ajánlott vírustörzseket tartalmazza, tű nélkül, orron át adható be a 24 hónapos kort betöltött, de 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők részére.
A hazánkban most forgalomba kerülő vakcina – ami más európai országokban már több mint hét éve elérhető – forgalmazását az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még 2014-ben engedélyezte. A szakemberek szerint az, hogy a védőoltás nem injekcióval, hanem orrspray formájában adható, fontos előnyt jelenthet a gyermekek immunizálásában, ami fontos, hiszen az influenzavírus terjesztésében a gyermekek kiemelt szerepet játszanak.
Az influenzaszezonban megbetegedés szempontjából a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen az őszi-téli időszakban nagyon sok időt töltenek együtt zárt térben az óvodákban és iskolákban. A cég szerint a vonatkozó tanulmányok megállapították, a gyermekek hosszabb ideig ürítik az influenzavírust, mint a felnőttek, akár 10 napon túl is fertőzhetnek, sőt, a kisgyermekek már több nappal a betegség megjelenése előtt is terjeszthetik a vírust.
A gyermekek megfertőződése azt is jelenti, hogy nem csak saját korcsoportjukban, hanem a családokban, közösségekben is egyre könnyebben, és egyre több embert megbetegítve terjedhet a vírus. Fontos kiemelni, hogy bár az influenza az esetek döntő többségében a krónikus betegségben szenvedő idősek (közülük is kiemelten az asztmások, a túlsúlyosak és a cukorbetegek) körében okozhat nagyon súlyos szövődményeket, a gyermekek is a magas kockázatú csoportba tartoznak. Gyermekkorban a heveny középfülgyulladás az influenza leggyakoribb szövődménye, ez a betegség felelős a megbetegedett gyermekek számára felírt antibiotikum-kezelés körülbelül 80 százalékáért.
[Putyin kipróbálta az orron át beadható Covid-vakcinát – azt mondta, fájdalommentes]
A mostantól Magyarországon is elérhetővé vált influenzavírus elleni orrspray négykomponensű, vagyis megtalálható benne mindkét A és mindkét B vírustörzs, melyeket az adott szezonnak megfelelően aktualizálnak évről évre, a WHO és az Európai Unió ajánlásainak megfelelően.
A készítmény az AstraZeneca szerint élő, elölt vírust tartalmaz, így alkalmazása során nem okoz megbetegedést. Hatékonysága hasonló az inaktiváltinfluenza-vakcinákéhoz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.