Tech hvg.hu 2021. november. 08. 15:15

Repülő autókkal tartottak gyorsulási versenyt, jövőre jöhet az igazi

Az Airspeeder az ausztrál sivatagban szervezte meg a világ első, repülő autóknak szánt gyorsulási versenyét.

Néhány évet még egészen biztosan várnunk kell arra, hogy a hétköznapi forgalomban is találkozhassunk repülő autókkal, a járművek azonban már állnak olyan fejlettségi szinten, hogy mókázni lehessen velük. Nemrég Ausztráliában, a sivatag felett hajtották végre két egységgel a világ első ilyen gyorsulási versenyét.

Az IFLScience beszámolója szerint a két elektromos járművet az Alauda Aeronautics fejlesztette ki. Egy propeller segítségével tudnak repülni, és képesek arra, hogy függőlegesen szálljanak fel és le. Bár elvileg képesek önállóan repülni, a biztonság kedvéért ezúttal távirányítással tették meg a kijelölt utat.

A versenyt szervező Airspeeder egy 400 méteres szakaszt jelölt ki, amelyen a két jármű versenyzett egymással. Az egységek 10 méter magasságban repültek, a sebességük pedig elérte az óránként 100 kilométert.

Az Airspeeder reméli, hogy a jövőben rendes versenyeket is lehet majd szervezni a repülő autóknak, amelyek fülkéiben pilóták is ülnek majd. Az első ilyet már jövőre megrendezné a cég, és lehetővé tenné, hogy a járművek akár 300 km/h-val is száguldjanak.

A verseny nagy előnye, hogy nem kell hozzá külön pályát építeni, hátránya ugyanakkor egyértelműen a megmérettetés életveszélyes mivolta. Hogy pontosan hol lennének a futamok, egyelőre nem tudni. Valószínűleg valami ilyesmire számíthatunk majd – csak remélhetőleg kevesebb balesettel:

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.