Tech hvg.hu 2021. november. 07. 14:49

Elon Musk szavazást indított a Twitteren, hogy eladjon-e a Tesla-részvényekből

A multimilliárdos követőinek többsége igennel voksolt.

Az utóbbi időben jelentős nem realizált nyeresége halmozódott fel a Tesla-részvényeken, ezért az alapító, Elon Musk megkérdezte a követőit, hogy eladja-e a papírok tíz százalékát.

Musk szavazást is indított a Twitteren, egy másik posztban pedig ígéretett tett, hogy a többségi válasz szerint dönt majd.

Vasárnap késő reggelre, körülbelül 8 órával a szavazás lezárásáig, 2,8 millióan szavaztak, 57 százalékuk igennel.

Musknak egyébként 62,5 millió követője van a Twitteren, és több mint 200 milliárd dollár értékben vannak részvényei.

A BBC is emlékeztet, hogy Elon Musk jelenleg a világ leggazdagabb embere. A mostani posztjaiban arra a vitára utal, amely szerint a gazdagok az adófizetés elkerülése érdekében halmozzák a nem realizált nyereségeiket.

Hirdetés
hvg360 Czeglédi Fanni 2025. március. 02. 19:30

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.