Tech hvg.hu 2021. október. 25. 14:03

A NASA első embere szerint valószínűleg van élet a Földön kívül

Bill Nelson nem hiszi, hogy csak a mi a bolygónkon alakult ki civilizált és szervezett élet. A NASA új igazgatója nem először beszél erről az elméletéről.

A Virginiai Egyetem egyik oktatójával beszélgetve azt ecsetelte a NASA igazgatója, kell, hogy legyen élet a Földön kívül is. Bill Nelson kijelentését arra alapozta, hogy az univerzum egyrészt hatalmas, másrészt rendkívül összetett, így kicsoda ő, hogy azt mondja: csak a mi bolygónkon alakult ki „civilizált és szervezett élet”.

Nelson kijelentéseit a Quartz magazin is áttekintette, ezek közt pedig szerepelt egy olyan is, hogy a NASA 2004 óta összesen 300 azonosítatlan repülő tárgyat észlelt. „Nem tudjuk, mik azok” – mondta az igazgató, aki szerint küldetésük az, hogy figyeljenek, mi zajlik odakint. Ezután pedig hozzátette: az univerzumban Napok és galaxisok milliárdjait találni, ami annyira nagy szám, hogy el se lehet képzelni.

Az amerikai hadügyminisztérium, vagyis a Pentagon 2004 óta próbálja beazonosítani azokat a különös égi jelenségeket, melyekről főként pilóták tettek jelentéseket. Egy, a témában készült és hivatalos dokumentációból pedig – amit idén júniusban hoztak nyilvánosságra – az is kiderült, hogy az eltelt években összesen 144 azonosítatlan tárgyat észleltek,

melyek eredetére máig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni.

Azt ugyanakkor már a jelentés napvilágra kerülése előtt is hangsúlyozták a szakértők, hogy az azonosítatlan tárgy alatt nem elsősorban földönkívüli technikát kell érteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. február. 15. 20:22

Magyar Péter végre berúgta a kampánymotort: figyelmeztetett, lelkesített és annyi mindent ígért, hogy csak na!

Keményen kiosztotta, sőt megfenyegette a NER-t és annak haszonélvezőit a Tisza Párt kongresszusán Magyar Péter, aki nem kímélte Orbán Viktort sem. A párt már kampányüzemmódra kapcsolva néhány leendő szakpolitikusát is felvillantotta, a pártelnök pedig választási ígéretcunamit adott elő sok logikus, néhány meghökkentő és pár egészen meglepő állítást téve.