Tech hvg.hu 2021. október. 22. 11:55

Újra letesztelték a Starship űrhajót – videó

Helyi idő szerint csütörtök este a SpaceX bekapcsolta a Starship SN20 ptorotípusának két hajtóművét.

Sokat küzdött a SpaceX, mire sikerült kudarc nélkül teljesíteni a vállalat Starship (Csillaghatjó) névre keresztelt űrhajójának tesztjét. A következő lépés, hogy a szerkezettel nagyobb távolságot is megtegyenek: a tervek szerint az űrhajó átrepülne a Florida-szoros felett, pályára állna a Föld körül, majd Hawaiin található Kauai szigetétől mintegy 100 kilométerre landolna. Ha minden a tervek szerint halad, az egész művelet 90 percet vesz majd igénybe.

Hogy mindez sikerülni-e, még nem tudni, a cég azonban egy lépéssel közelebb került ehhez. Helyi idő szerint ugyanis csütörtök este a vállalat sikerrel hajtotta végre az első statikus tesztet az SN20 prototípussal. Ez azt jelenti, hogy a teszt során beindították a hajtóműveket, de a szerkezet nem emelkedett el a földről.

A dolog érdekessége, hogy a próba során a SpaceX a Raptor vákuum-hajtóművet tesztelte, amit kifejezetten az űrbéli utazáshoz fejlesztett ki.

Nagyjából egy órával később egy másik statikus tesztet is elvégzett a SpaceX, ebben már nemcsak ezt, hanem a "normál" Raptor-hajtóművet is bekapcsolta. Az SN20 végső változatán összesen hat darab hajtómű lesz, három ebből és három a vákuum-hajtóműből.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.