Tech hvg.hu 2021. október. 13. 15:09

A Windows 11 első frissítésétől csak még lassabbak lettek egyes PC-k

A rendszerben lévő hiba miatt elsősorban az AMD processzorral dolgozó gépek lassulhatnak be. A Microsoft javítást ígért, de még várni kell rá.

A Windows 11 megjelenésekor az AMD és a Microsoft is figyelmeztetést adott ki, hogy egy hiba miatt a Ryzen processzorú számítógépek lelassulhatnak, ha frissítik őket az új operációs rendszerre. A probléma érzékelhető: a teljesítményvesztés egyes esetekben akár 10-15 százalékos is lehet bizonyos játékoknál.

Az AMD a helyzet rendezéséig azt javasolta, hogy aki tud, maradjon a szoftver előző, vagyis a 10-es változatnál, mert annál nincsenek ilyen gondok. A Microsoft pedig azt ígérte, hogy mielőbb elkészíti a javítást. A TechPowerUp most arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a csomag egyelőre nem jelent meg, de egy másik igen, azt viszont szintén nem érdemes telepíteni, mivel csak tovább rontott a helyzeten. A szakportál munkatársai ehhez méréseket is végeztek, és arra jutottak, hogy

a processzor általi feladatkezelés még lassabb lett tőle.

A javításra váró hiba a gyorsítótárat érinti, de van egy másik is: ez a processzormagok kezelésénél jelentkezhet, de egyelőre ezt sem kezelte a két gyártó. Sokat azonban már egyikre sem kell várni: az L3 gyorsítótár késleltetésének javítását október 19-re ígérik, a processzormagok kezelésének gondját pedig egy október 21-én érkező driver révén fogják elhárítani.

A Windows 11 már megjelent, ide kattintva elérhető tesztünkben elolvashatja, mit gondolunk róla.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.