A Facebookot a kezdetektől fogva kritizálták azért, mert a gyerekeknek szóló Instagramot akart készíteni. A cég most egy időre felfüggeszti a projektet.
Behúzza a kéziféket a Facebook a gyerekeknek szóló Instagram fejlesztésében. A cég magyar idő szerint hétfő délután bejelentette, átmenetileg szünetelteti a projektet anna kérdekében, hogy együttműködjön a szülőkkel, szakértőkkel és döntéshozókkal, valamint bemutassa nekik, szükség van a termékre.
Az Instagram Kidsre már a kezdetektől fogva komoly össztűz zúdult: eddig 44 amerikai állam főügyésze kérte a Facebookot, hogy hagyjon fel a projekttel, a demokrata képviselők pedig azt, hogy a közösségi oldal alaposabban mutassa be a terveit. A kaput valószínűleg az tette be, hogy nemrég kiderült: egy belső jelentés szerint az Instagram toxikus a fiatalok számára. Ezt a Facebook ugyanakkor nem sokkal a mostani bejelentése előtt cáfolta.
Adam Mosseri, az Instagram vezetője korábban úgy nyilatkozott, az Instagram Kids lényege épp az lenne, hogy a 13 évnél fiatalabb gyerekek ne tudják kijátszani az életkori korlátozást, és regisztrálni a platformra. Mosseri szerint nem azért állnak most le, mert a gyerekeknek szánt képmegosztó rossz ötlet lenne, épp ellenkezőleg: arra nagyon is szükség van, mert a fiatalok már használják az internetet, így "fontos az, hogy a legmegfelelőbb tartalommal találkozzanak".
A Facebook emellett rámutatott: a YouTube-nak és a TikToknak is van gyerekeknek szánt alkalmazása. Előbbi a Magyarországon is elérhető YouTube Kids.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.