Tech hvg.hu 2021. július. 08. 10:36

Cenzúrázza a Microsoft azt, aki kiírja, hogy Tienanmen tér

Azzal vádolják a keresőóriást, hogy továbbra is kínai cenzúrázási kampányokban vesz részt, elrejtve Kína számára esetleg kínos tartalmakat.

Nemrégiben került célkeresztbe a Microsoft egyfajta cenzúrázás miatt (amit egyébként később emberi hibával magyarázott): Bing keresőprogramjuk blokkolta a „tank man” kifejezés találatait az 1989. júniusi Tienanmen téri vérengzés évfordulóján, és nem csupán Kínában, hanem még további négy országban.

Valami hasonlót fedett fel Kevin Beaumont kiberbiztonsági kutató: kiderítette, hogy a Microsoft elfedi a LinkedIn-profilt a kínai keresők elől, ha megemlítik benne a Tienanmen teret. Pontosabban: előbb egy figyelmeztető levelet küld, öncenzúrázásra adva lehetőséget.

A Microsoft ebben a levélben azt írja, hogy ugyan határozottan támogatják a véleménynyilvánítás szabadságát, azonban felismerték, hogy be kell tartaniuk a kínai kormány követelményeit ahhoz, hogy az országban működjenek. Emlékeztetőül: a felhasználó LinkedIn-profilja továbbra is látható marad az összes többi országban, ahol a LinkedIn elérhető.

A Microsoft jelenleg két tűz közé került. A kínai internetcenzorok – írja az MSPowerUser – nemrég megrótták a LinkedIn vezetőit, mert azok nem tettek eleget a politikai beszéd egyfajta irányításáért a platformon. Az amerikai republikánus törvényhozók pedig fölöttébb elégedetlenek azzal, hogy a Microsoft könnyen teljesíti a kínai igényeket. Bár a Microsoft a Kínában való működés mellett döntött, a helyzet végül tarthatatlanná válhat, ahogy a Nyugat egyre inkább Kína ellen fordul.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.