Tech hvg.hu 2021. június. 29. 19:33

Megfelezi a SIM kártyáit a Telenor

Új, környezetkímélőbb SIM kártyát vezet be a Telenor. A vállalat szerint a megoldással a felére csökken a lapkák csomagolási hulladéka, a kártyák szállítása hatékonyabbá válik, így az ahhoz kapcsolódó környezeti terhelés is csökken a jövőben.

Kivezeti régi típusú, negyed évszázada használt, hitelkártya méretű SIM kártyáit a Telenor. Az új, környezettudatosabb kártyák folyamatosan érkeznek az üzletekbe és váltjáki ki a korábbi, elavult megoldást – derül ki a cég keddi közleményéből. A kártyákat körülölelő műanyag, valamint a fólia csomagoló mérete egyaránt csökken, így feleannyi hulladék keletkezik majd, mint eddig.

A lépéssel a szállítás is hatékonyabbá válik: a felezett méretű SIM kártyák szállítási költségein a Telenor szerint nagyságrendileg 15 százalékos megtakarítás realizálható azáltal, hogy a kisebb méretű kártyák kevesebb csomagolást, és kisebb súlyt jelentenek, ezzel együtt a szállításuk során csökken az üzemanyag-felhasználás is. Ez egy-egy kártya esetében persze elhanyagolható, de éves szinten már jelentős tétel lehet.

A Vodafone tavaly áprilisban jelentett be hasonló felezést, idén januárban pedig arról adtak hírt, hogy az intézkedésnek meg is lett az eredménye: áprilistól decemberig Magyarországon 1,6 tonna műanyagot spórolt meg a szolgáltató, globálisan pedig éves szinten több mint 340 tonnával csökken így a Vodafone Csoport műanyaghulladékának mennyisége.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.