Tech hvg.hu 2021. június. 11. 11:03

A Samsung új ötlete: hol maradnak a telefonról a gombok?

Egy nemrégiben nyilvánosságra került Samsung-szabadalomból kiderül, hogy a dél-koreai gyártó új, összehajtható modelljeit fizikai gombok helyett egyszerű ujj- és kézmozdulatokkal lehetne vezérelni.

A Samsung, amellett, hogy a legtöbb összehajtható modellt adta ki, a szabadalmak számában is jeleskedik, amelyek már a jövőbeni technológiákat vetítik elő. Az egyik új szabadalmában (amelyet ezúttal is a LetsGoDigital holland oldal osztott meg a nyilvánossággal) az általában a készülék oldalán lévő gomboknak int búcsút.

A szabadalmat még 2020 novemberében nyújtotta be a Samsung Electronics a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (WIPO). A 110 oldalas dokumentációt minap tették közzé: egy olyan Galaxy Z Fold okostelefont ír le, amelyben a fizikai gombok szerepét meghatározott mozdulatok veszik át.

LetsGoDigital

A változtatás hátterében az áll, hogy összecsukott állapotban elég nehéz kezelni a készülék oldalán található gombokat, ráadásul ezek a ház egyik részén találhatók, így a rendszeres használatuk károsíthatja a zsanért. Ráadásul az összehajtható telefonok is egyre vékonyabbá válnak, így mind nehezebb elegendő helyet találni a fizikai gombok számára.

LetsGoDigital

A gesztusvezérlés ebben az esetben érintést vagy csúsztatást jelent. Összecsukott állapotban akár dupla felület áll rendelkezésre a virtuális gombok működtetéséhez, ezekhez akár a felhasználó is rendelhet kézmozdulatokat, akár szorító mozdulatok is bevethetők. A szabadalmi képek egy Galaxy Z Fold típusú okostelefont mutatnak.

A készüléknek hosszúkás a kijelzője, a hátoldalán hármas kamera látható, amelynek az alsó lencséje téglalap alakú. Ez arra utal, hogy a periszkóp kamerát integrálják a zoom objektívvel. Egyelőre még nem tudni, hogy bemutatja-e a gesztusvezérlő megoldást a Samsung az augusztusban várható Galaxy Z Fold3 telefonon. A szabadalmat ugyan csak nemrégiben adta meg a WIPO, azonban a Samsung már 2019-ben benyújtotta ugyanezt a hazájában, úgyhogy elvileg nem kizárt az említett lehetőség.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.