Tech hvg.hu 2021. május. 19. 15:13

Videón is megmutatta új kijelzőit a Samsung

A Samsung a képek után egy videót is közölt arról, hogyan néznének ki az újfajta összecsukható kijelzők használat közben.

A Samsung még a hét elején, a Display Week 2021 kiállításon mutatta meg, miként is képzeli el a jövőben az összecsukható kijelzőket. Ezeket itt vettük sorra, és egy-egy koncepcióképet is lehetett már látni róluk, a Samsung azonban egy videót is készített a bejelentéshez.

A bemutatóban a klasszikus értelemben vett összecsukható okostelefon mellett láthatunk egy több részbe hajtható modellt, valamint egy táblagép méretű eszközt. Emellett egy laptopot, aminél a kamerát a kijelző alá rejtette el a gyártó, és aminél a klasszikus értelemben vett klaviatúra helyén is kijelzőt használ. Ez utóbbival kapcsolatban azt ígéri a dél-koreai cég, a DCI P3 színtér 120 százalékát lesz képes megjeleníteni az eszköz.

Hogy mindezekből mikor lehet valóság, egyelőre nem tudni. A végtermékekre néhány évet még biztosan várnunk kell, a kijelző alá rejtett kamera azonban már az idei évben megérkezhet, méghozzá a Samsung Galaxy Z Fold3-ban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés