Tech hvg.hu 2021. május. 14. 10:03

Windowson is elérheti a Samsung otthonvezérlő alkalmazását

Még az év elején ígérte meg a Samsung, hogy még kényelmesebbé teszi az otthon okoseszközeinek elérését és vezérlését. Ennek egyik módja lett, hogy immár Windows 10-es számítógépen is futtatható kapcsolódó alkalmazása.

A SmartThings a Samsung által fejlesztett és a vállalat tulajdonában lévő intelligens otthon platform, amelynek célja az okosotthon eszközeinek egyszerű irányítása (lásd a lenti videót). A SmartThings alkalmazás már korábban is lehetővé tette, hogy Samsung okostelefonokról lehessen vezérelni a csatlakoztatott eszközöket (pl. hűtőszekrény, világítás, főzőlap, robotporszívó), akár többet is egyszerre, függetlenül a felhasználó tartózkodási helyétől.

A dél-koreai gyártó még az év elején bejelentette, hogy szeretné, ha e platform minél szélesebb körben elérhetővé válna, és ezen óhaj jegyében most bejelentette, hogy elérhetővé tette Windows 10-re is a SmartThings alkalmazást, így a felhasználók immár számítógépről is vezérelhetik okoseszközeiket.

Samsung

Az ingyenes alkalmazás telepítéséhez (Microsoft Store) legalább a Windows 10 19041-es verziójának kell futnia a gépen. Viszont azt nem árt tudni, hogy mivel a Samsung kifejezetten a Galaxy Book Próhoz, azaz a vállalat saját, Windows 10 rendszert futtató számítógépéhez optimalizálta a komputeres SmartThings appot, bizonyos funkciók elérhetősége régiótól függő lehet.

A Samsung szerint a vezérelni kívánt eszközöket akár csoportokba is rendezheti a felhasználó. Még egy térkép is van a SmartThings Find számára, így könnyen megtalálhatók a közeli Galaxy SmartTagek (a gyártó nyomkövető kütyüi).

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.