Tech hvg.hu 2021. május. 06. 09:40

Darabjaira szedték az Apple AirTaget – kényelmesebb, ha lyukat fúr bele, de inkább ne tegye

Az Apple megszokott vonzó dizájnját hozza magával az elveszett tárgyak keresésére használható AirTag, azonban hiányzik egy olyan lyuk róla, ami egyszerűsíthetné a használatát. Mint kiderült, nem lehetetlen ilyet fúrni bele, de nem igazán érdemes ezzel kísérletezni.

Az Apple idei tavaszi rendezvényén a nagyobb hardverek mellett egy „apróságot” is bemutattak, amit már rég vártak a felhasználók. Az AirTagről van szó, egy olyan kis eszközről, ami segíthet azon tárgyak megkeresésében, amelyek szívesen eltűnnek a szemünk elől. Az Apple AirTag szépen belesimul a vállalat iOS-es ökoszisztémájába, azonban, derítették ki nemrégiben, androidos eszközzel is használható.

Eltérően más gyártók hasonló eszközétől, az AirTagen nincsen lyuk, ami azt jelenti, hogy AirTag-kiegészítőket kell vásárolni, hogy az eszközt egy-egy adott tárgyhoz (pl. kulcs) erősítsük.

iFixit

De mégis, mi lenne, ha lyukat fúrnánk bele? – tették fel a kérdést az eszközök szétszedéses vizsgálatában jeleskedő iFixit oldal munkatársai, és ki is próbálták ezt a műveletet. Ehhez természetesen szét kellett szedni az AirTaget, szükségük volt egy 1/16”-os fúróra, és igen precíz munkára. A fúrás előtt ki kell venni az akkumulátort (amúgy az AirTag akkumulátorok állítólag több mint egy évig bírják töltés nélkül, és a készülék hátuljának lehúzásával lehet ezeket cserélni). Az iFixit szerint az AirTag áramköri lapjában és az antennapajzsban található három kis bemetszés, és itt lehet átfúrni a szerkentyűt. Azt is megjegyzik, hogy a hornyok elhelyezkedése „nagyjából” megegyezik a fém akkumulátorfedél kapcsainak a helyével, azaz ezek egyfajta útmutatóként szolgálhatnak.

iFixit

Az iFixit megjegyzi, hogy ha valaki úgy dönt, lyukat fúr az AirTagbe, akkor nyilvánvaló biztonsági okokból először vegye ki az akkut. Ha valaki ügyes, a fúrás után az AirTagje ugyanúgy fog működni, mintha semmi sem történt volna, és meg is takarítottunk egy kis pénzt. Ennek a megtakarításnak azonban ára van, figyelmeztet az iFixit. Ha ugyanis lyukat fúrunk az AirTagbe, és annyira ügyesek vagyunk, hogy semmilyen alkatrészt sem sértettünk meg, akkor se várjuk, hogy az eszköz víz- és porálló marad. Ráadásul ugrik az Apple-garancia is, és valószínűleg el is csúfítottuk az eszközt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.