A SpaceX milliárdos ügyvivője nem akar tovább várni, pár éven belül letenné a vörös bolygó első városának alapkövét.
Elon Musk, a SpaceX- és Tesla-cégek főnöke egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy néhány évtizeden belül megvalósulhat az az elképzelés, hogy város jöjjön létre a Marson. A milliárdos nemrég azonban módosított a terveken, és a korábbi határidőt sokkal előrébb hozta:
Musk most már azt szeretné, ha az építkezés még ebben az évtizedben megkezdődne a vörös bolygón.
Időközben az ABIBOO építészcsoport bejelentette egy Nüwa nevű Mars-város terveit, amely egy hatalmas, egymásba kapcsolódó telep. Amit a megfelelő fejlesztések után akár bővíteni is lehetne, hogy újabb kutatólaborok jöjjenek létre a planéta felszínén. A marsi város természetesen szállással is rendelkezne, hogy az űrhajósoknak legyen hol lakniuk.
Az elképzelés bizonyára nincs ínyére Elon Musknak, a milliárdos ugyanis elsőként szeretné elérni a Marsot, és letenni egy majdani város alapkövét. Az elképzelést azonban nagyban nehezíti, hogy a SpaceX által erre a célra tervezett Starship űrhajóval továbbra is az alapvető kísérleteket (a felszállást és a biztonságos landolást) próbálják elvégezni.
A munka gyorsításának a hírek szerint két oka lehet. Az egyik, hogy az építkezés első, lehetséges dátuma (a legtöbb esetben a 2050-es évekre becsülik az első Mars-városok létrejöttét) egyszerűen túl későn van, és attól tartanak, hogy a most 49 éves Musk már nem fogja megélni. A másik magyarázat pedig az, hogy a SpaceX ügyvivője egyszerűen nem szeretné, hogy egy másik cég elvegye tőle a győzelmet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.