Tech hvg.hu 2021. március. 17. 17:30

Karikó: A járvány a nyár végére szorulhat vissza

A Széchenyi-díjas kutató szerint a Pfizer vakcinája már bizonyította, hogy a brit és a brazil mutáció ellen is hatásos.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés – mondta Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Hír Tv-nek.

Az Astrazeneca vakcinája is szóba került a videóinterjúban, Karikó azt mondta, hogy a szakemberek szerint nem okoz vérrögképződést az oltóanyag. A Szputnyik V-ről is beszélt, szerinte az orosz oltóanyag hasonlít az Amerikában elfogadott Johnson & Johnsonhoz, így az megfelelő védelmet nyújt.

AstraZeneca-oltás: az óvatosság indokolt, a pánik nem a szakemberek szerint

Folytatja az oltást az AstraZeneca oltóanyagával Magyarország, de egyre több európai állam dönt úgy, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti a vakcina használatát. Az oltási program leállítását sem az Európai Gyógyszerügynökség, sem az Egészségügyi Világszervezet nem támogatja, a félelem miatt az oltást visszautasító betegekkel viszont már magyar háziorvosok is találkoztak.

A Pfizer vakcinájáról úgy fogalmazott, bizonyított, hogy mind a brit, mind a brazil variánssal felveszi a harcot. Karikó úgy látja, hogy a járvány Amerikában nyárra, a világ más részein, pedig a nyár végére visszaszorulhat.

Karikó Katalin és Merkely Béla is Széchenyi-díjas

Van, amikor egy világjárvány kell ahhoz, hogy valakinek a tudását elismerjék Magyarországon, másnak elég, ha jó barátai vannak.

A kutató beszélt a Széchenyi-díjról is, amit március 15-én ítéltek oda neki. Azt mondta, "Nagy megtiszteltetés számomra a Széchenyi-díj, mert ezzel a honfitársaim, a magyar emberek nevében a kormány elismerte a munkám jelentőségét, de a legnagyobb elismerés a vakcina által védett emberek öröme jelenti."

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.