Tech MTI / hvg.hu 2021. március. 02. 21:36

Úgy tűnik, a kínai Sinovac vakcinája nem véd a koronavírus brazil mutációjától

"Kikerüli" a brazil vírusmutáns azokat az antitesteket, amiket a CoronaVac oltás nyomán termel a szervezet.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

A koronavírusnak az északnyugat-brazíliai Amazonas államban felfedezett variánsa képes arra, hogy "kikerülje" a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó cég CoronaVac nevű vakcinája által termelt antitesteket a szervezetben – derült ki két brazil egyetem előzetes tanulmányából. A megállapításokra egy olyan kísérlet során jutottak, amelyben nyolc pácienst beoltottak a dél-amerikai országban eddig leginkább használt kínai oltóanyag két adagjával.

A Sao Pauló-i Egyetem (USP) és a Campinasi Egyetem (Unicamp) tudósai vérplazmát vettek az önkéntesektől, és megvizsgálták a CoronaVac hatékonyságát a vírus brazil törzsével szemben. Mint a kutatók közölték:

Az adatok arra utalnak, hogy a P.1 (a brazil variáns) képes kikerülni az olyan inaktivált víruson alapuló vakcina által termelt semlegesítő antitesteket, mint a CoronaVac.

A jelentés szerzői mindazonáltal közölték, hogy szükség van további, több mintát alapul vevő vizsgálatokra következtetéseik megerősítéséhez. Véleményük szerint annak érdekében, hogy elejét vegyék a vírus brazil törzse további terjedésének, szükség lehet egy harmadik adag beadására az oltóanyagnak a brazil vagy egyéb variánsokra módosított változatából.

A Sinovac-vakcináról nem ez az első csalódást keltő hír. Januárban a kínai oltás vizsgálatáért felelős brazíliai egészségügyi intézmény azt közölte: a gyakorlatban mindössze 50 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a CoronaVac.

A CoronaVac nem azonos a Sinopharm kínai vakcinával, amelyet Magyarországon is alkalmaznak.

A dél-amerikai ország 27 állama közül már 17-ben jelent meg a brazil variáns. A több mint 200 millió lakosú Brazíliában jegyezték fel a harmadik legtöbb koronavírus-fertőzöttet a világon, 10,6 milliót, bár egészségügyi szakértők szerint ez a szám akár 2-3-szor is nagyobb lehet valójában. A fertőzéshez köthetően csaknem 256 ezer halálesetet jegyeztek fel az országban, ami a második legnagyobb a világon.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Szűcs Ágnes (EUrologus) 2021. április. 16. 17:00

Csak politikai akarat hiányzik, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogállamisági mechanizmust

Noha számos uniós jelentés bizonyítja, hogy Lengyelországban és Magyarországon sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, és virágzik a korrupció, az uniós intézmények közti játszmák és a politikai kockázattól való félelem miatt az Európai Bizottság mégis halogatja, hogy fellépjen az uniós pénzügyek érdekében. Az EUrologus Jogálom című sorozatának 3. része.