A Battle of Polytopia egy közepesen jó stratégiai játék, ám mióta Elon Musk is játszik vele, a kiadó egyre jobb eredményeket ér el.
A milliárdos techguru Elon Musk ismét bizonyította, hogy pusztán néhány szóval képes egy lavinát elindítani. Ezt most úgy érte el, hogy egy kérdésre válaszolva megírta, melyik játék az aktuális kedvence: a Twitteren megosztott bejegyzés szerint a SpaceX és a Tesla vezetője mostanában a Battle of Polytopiával üti el az idejét.
A stratégiai játék eddig nem tudott a letöltési listák élére ugrani, ám Musk szavai után több mint 13 millióan töltötték le.
A Polytopia nem csak mobilon érhető el, PC-re is tölthető. Utóbbi esetében a Steam áruházából lehet beszerezni. Az itt olvasható vélemények közt többen meg is említik, hogy kimondottan Musk szavai miatt döntöttek úgy, hogy letöltik, és ezt egyáltalán nem bánták meg, a program ugyanis tényleg szórakoztató.
Playing a little Polytopia. Gonna try Solaris w my boys.
— Elon Musk (@elonmusk) July 2, 2019
Musk legutóbb a Signal alkalmazásnál ért el hasonlót, és akkor is ugyanúgy: kiírt pár szót a Twitterre, a tömeg pedig egyből ráugrott a programra. Annyira, hogy az üzenetküldő szervei egy rövid időre elérhetetlenné váltak, mert nem bírták az újonnan érkezők rohamát. A Polytopia esetében egyelőre nem történt ilyen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.