Tech hvg.hu 2021. január. 05. 08:35

Több tucat vakcinát pusztított el egy amerikai gyógyszerész, mert azt hitte, módosítják a DNS-t

Vad összeesküvés-elméletek hívője az az amerikai gyógyszerész, akit koronavírus elleni vakcinák tönkretevése miatt tartóztattak le.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Közzétették a bírósági dokumentumokat annak az amerikai gyógyszerésznek az ügyéről, aki 57 Moderna-vakcinát tett tönre. Mint kiderült, Steven Brandenburg azzal védekezett:

azt hitte, hogy a vakcina megváltoztatja a DNS-t.

A The Guardian szerint az ügyész ehhez azt is hozzátette: a férfi nagyon ideges volt az elmúlt hetekben amiatt is, mert épp válófélben van, kétszer is fegyvert vitt magával a munkába. Az Aurora orvosi központ felügyelői szerint december 24-én este vette ki a vakcinákat a hűtőből, 25-én reggel pedig visszatette azokat, de még aznap este újra kivette.

A felesége azt is elmondta: a férfi az elmúlt időkben ételeket és fegyvereket halmozott fel, azt állította, hogy a kormány le akarja kapcsolni az áramot, és kibertámadásokat tervez, decemberben pedig egy víztisztítóval és két hónapra elegendő élelmiszerrel jelent meg otthon, azt állítva, hogy a világ összeomlik.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. március. 07. 11:47

Nincs is olyan szavazás, amit Orbán beígért Ukrajna EU-tagságáról, de akkor hogyan lesz mégis és mi a célja vele?

Akárhogy is hívjuk, egy nemzeti konzultáció lesz és ugyanúgy nem kötelezi a kormányt semmire az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás, amit Orbán Viktor bejelentett. Kockázata nincs, mert a többség – főleg a Fidesz-szavazók – ellenzi Ukrajna felvételét. Orbán persze nem iránymutatást vár ettől, hiszen már rég döntött, hanem politikai erőt gyűjt, és beáll Magyar Péter mellé az utcai mozgósító versenybe.