Tech MTI 2020. december. 24. 10:03

A kenguruk a tekintetükkel képesek kommunikálni

A kenguruk képesek megtanulni, hogy a kutyákhoz hasonlóan kommunikáljanak az emberrel, a tekintetüket használva a "mutatáshoz" és a segítségkéréshez - állapították meg ausztrál és brit kutatók.

A Biology Letters című folyóiratban publikált tanulmány 11 fogságban élő, de nem megszelídített kenguru bevonásával készült. Az erszényesek közül tíz, amikor nem tudott kinyitni egy élelemmel teli dobozt, mereven bámult a kutatókra. Kilenc közülük pedig felváltva nézett hol az emberre, hol a tárolóra, mintha a tárgy felé akarna mutatni.

"Mi ezt a kommunikáció egy szándékos formájának tekintettük, segítségkérésnek" – mondta a kutatást vezető Alan McElligott, az angliai Roehampton Egyetem kutatója, aki jelenleg Hongkongban dolgozik. "A vadon élő fajok esetében nem igazán jellemző az a fajta viselkedés, amelyet az alanyoknál tapasztaltunk, ezért ilyen meglepő az eredmény."

A kutatók szerint az eredményeik ellentmondanak annak a nézetnek, hogy csupán a háziasított állatok, úgymint a kutyák, lovak és kecskék kommunikálnak az emberrel, és azt sugallják, hogy sok más állat is képes rájönni, miként "juttassa el az üzenetét" az emberekhez.

"Korábban úgy véltük, hogy csak a háziasított állatok próbálnak segítséget kérni probléma esetén. De a kenguruk is ezt teszik" – mondta Alexandra Green, a Sydney-i Egyetem munkatársa.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos hírekkel is szolgáló Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.