Tech MTI / hvg.hu 2020. október. 13. 10:33

Újfajta koronavírustesztet fejlesztettek ki Magyarországon, órákat lehet vele spórolni

A Semmelweis Egyetem rektorhelyettese szerint az új tesztek megbízhatóak, az ugyanakkor a gyártótól függ, mikor állhat belőlük nagyobb mennyiség rendelkezésre.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Sokkal gyorsabban és egyszerűbben hozhat eredményt az az új PCR-teszt, amelyet Magyarországon fejlesztettek ki – mondta Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A rektorhelyettes elmondta, a PCR-tesztek a vírus örökítőanyagát (RNS) használják, hogy kimutassák a kórokozót; ehhez egy kétlépcsős eljárásra volt szükség: először kivonták az RNS-t, majd sokszorozták azt. A gyors PCR-teszt esetében egylépcsőssé válik az eljárás, és nincs szükség az RNS kivonására, amivel legalább hat órát spórolnak – tette hozzá. A teljes folyamat így körülbelül két órát vesz igénybe, és kevesebb szakemberre van szükség hozzá – hívta fel a figyelmet Szabó Attila, aki elmondta azt is, az új tesztek megbízhatóak, és a gyártótól függ, hogy mikor állhat belőlük nagyobb mennyiség rendelkezésre.

Érdemes ugyanakkor hozzátenni azt is, hogy gyors PCR-tesztektől még nem lesz könnyebb a járványt kezelni. A több teszthez ugyanis elsősorban több mintavételező szakember kell, belőlük azonban eddig sem volt elég.

A járvány második hullámával világszerte piacra kerültek új és okosabb koronavírustesztek: van már például olyan, amelyik húsz perc alatt ad eredményt, de olyan is, amelyik ennél is gyorsabb, azt ráadásul 1500 forintért kínálják. Egy magyarországi diagnosztikai cég olyan teszten dolgozik, amely a koronavírust és az influenzát is kimutatja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.