Tech hvg.hu 2020. október. 06. 18:45

Hivatalos: bemondta az Apple, mikor mutatja be az iPhone 12-eseket

Az már eddig is biztosnak tűnt, hogy szeptember helyett októberben rántja le a leplet az Apple az új iPhone-okról, most pedig az is kiderült, pontosan mikor.

Az Apple az idei évben szakított a hagyományokkal, és a szeptemberi eseményén nem mutatta be az új iPhone-okat. A csúszás oka a koronavírus, és azon túl, hogy néhány pletyka egy októberre csúsztatott premierről szólt, hivatalosan semmit sem lehetett tudni arról, mikor jönnek majd az új Apple-mobilok. Egészen mostanáig.

A cupertinói cég magyar idő szerint szerda kora este bejelentette: október 13-án, vagyis egy hét múlva rántja majd le a leplet az iPhone 12-család tagjairól. Az Apple a kiküldött meghívón a "Hi, Speed" feliratot is feltüntette, amivel minden bizonnyal a telefonok sebességére akarnak sejtelmesen utalni.

Apple

A nagyjából egy hónapos csúszás azt is jelentette, hogy a szivárogtatóknak több idejük volt arra, hogy az általuk pontosnak hitt információkat megosszák a közönséggel. Ennek köszönhetően igen sokat megtudhattunk már az érkező iPhone 12-esekről, amiből elviekben három méretben négy különböző modellt kapunk majd meg.

A várható specifikációról itt, a valószínűsíthető árakról pedig itt írtunk bővebben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.