Tech hvg.hu 2020. augusztus. 26. 08:33

Egy kávézó vendége 56 embert fertőzött meg koronavírussal, az alkalmazottak viszont nem kapták el

Egy koreai Starbucks kávézó egyetlen vendége 56 másiknak adta tovább a koronavírus-fertőzést a helyi sajtó szerint. A felszolgálóknak viszont nem lett bajuk – mert arcmaszk volt rajtuk.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A Paju City nevű dél-koreai városban találtak egy szuperfertőzőt, aki az Insight nevű koreai lap szerint 56 embernek adta tovább a koronavírus-betegséget azzal, hogy beült kávézni egy Starbucksba. A vendégen, írta az esetről szintén beszámoló BGR, nem volt arcmaszk, és nem tartotta a távolságot a többiektől, de a nyálcseppek szétterjesztésében gyaníthatóan az üzlet légkondicionálói is segítettek.

A 30 év körüli nő feltehetőleg nem tudta, hogy beteg, a sajtóban róla megjelent hírekben legalábbis nem került szóba, hogy rosszul érezte volna magát. Az viszont igen, hogy több mint két órát töltött az üzlet második emeletén, miközben többekkel is szóba elegyedett.

Az eset érdekessége, hogy az üzlet felszolgálói közül senki nem lett beteg: bár több dolgozó is kapcsolatba került a fertőzöttel, a hírek szerint mind arcmaszkot viseltek és odafigyeltek a fertőtlenítésre, ennek köszönhetően a vírust tartalmazó mikrocseppek nem kerültek a szervezetükbe.

Az 56 fertőzött állapotáról nincs hír.

Az arcmaszkok vírus elleni hatásossága ma már bizonyított, ennek ellenére sokan nem hisznek a tudósoknak. Pedig, mint azt a fenti ügy is mutatja, ha helyesen viselik (vagyis az orrot és a szájat is takarja a maszk), ha nem is 100 százalékos eséllyel lehet elkerülni, hogy valaki megfertőződjön, de jelentősen csökkenteni lehet annak esélyét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.